Wordpress Themes
2007. augusztus 27.

A belfőldi és külföldi utazások, és nyaralások után (azon szerencséseknek, akiknek megadatott) a nyár alkonya, az ősz közeledte, és a nagy meleg mérséklődése fantasztikus erdei túrákra ad lehetőséget itthon, és külföldön is. Kedvcsinálónak néhány kép pár gyönyörű erdőről, melyekről néha nehéz is elhinni, hogy fényképek, hiszen inkább festményeknek tűnnek. (a képek kattintásra nagyíthatóak)

Szép erdő

Kép: Creativity+

Szép erdő

Gyönyörű erdő

Kép: Chris (archi3d)

Festői erdő

Pithoragarh, India kép: Vljay Pandey

Szép erdő

Kép: Micky

2007. augusztus 27.

A brüsszeli Mini-Europe Parkban hamarosan magyar makettel is találkozhat az odalátogató évi mintegy 3 millió turista. Magyarországot a Széchenyi Fürdő 1:25-ös makettje fogja képviselni. A makett területe kb. 50 négyzetméter lesz, élő víz, és sakkozó figurák animációja fogja színesíteni.

A Mini Europe Park 350 db, 1:25-ös makettben mutatja Európa építészeti, és természeti csodáit, vagy egyéb híres látványosságait, így pár óra alatt Európa számos nevezetességét megcsodálhatjuk, ill. kedvet kaphatunk, hogy élőben is megnézzük a legszebbeket. A maketteket a lehető legnagyobb gondossággal, ügyes művészek dolgozták ki, hogy minél élethűbbek legyenek: Santiago de Compostela miniatűr katedrálisa pl. 24 ezer munkaóra eredménye. Az 1:25-ös arány ellenére “makett-szinten” hatalmas építmények is vannak itt: az Eiffel-torony pl. 13 méter, míg a Big Ben 4 méter magas. A parkban animációkkal is találkozhatnak az érdeklődők, pl. megtekinthetik a Vezúv kitörését is.

Mini-Europe Park képek (kattintásra nagyíthatóak): Paolo G, Hamza Hydri

Mini-Europe park

A bejegyzés folytatása…»

2007. augusztus 19.

A sarki fényt északon északi fénynek, míg délen Aurorának hívják. A fényjelenséget a sarkok környékére utazók szinte naponta megfigyelhetik, a légkörbe behatoló, főként a napból származó részecskéknek köszönhetően. Főleg a sarkok közelében látható, de az egyenlítőhöz igen közel, Mexikóban is láttak már sarki fényt.

Északi fény

Sarki fény

Aurora

Képek: nick russil, Peter Lytwyniuk, Óli Jón

2007. augusztus 17.

Akik nem vízi élvezetekre vágynak, világ legjobb vidámparkjainak listája a linkre kattintva olvasható.

Sajnos az idei nyár hamarosan véget ér, bár a déli országokban még szeptemberben, sőt, pl. Dél-Spanyolországban, vagy a spanyol szigeteken októberben, ill. még télen is lehet strandolni. De ha idén már nem is, az aquapark-rajongók jövő nyári nyaralásukat úgy tervezhetik, hogy Európa 10 legjobb aquaparkja közelébe utazzanak. Nézzük tehát a TravelMail magazin listáját Európa 10 legjobb vízi vidámparkjáról, saját kiegészítő szöveggel. A külföldi aquaparkok után, pár héten belül Magyarország legjobb aquaparkjairól is olvasható lesz összeállítás itt, az Utazás Nyaralás Turizmus blogon. A toplistán belül nem állítottak fel sorrendet, tehát a vízi vidámparkok alfabetikus sorrendben következnek. A képek kattintásra nagyíthatóak!

Adaland, Kusadasi, Törökország

Adaland aquapark

Az Adaland internetes oldala szerint ez Európa legnagyobb aquaparkja, továbbá a tekintélyes New York Post, egyetlen európai vízi vidámparkként, a világ 10 legjobb aquaparkja közé sorolta. Az aquapark területén delfinárium, és Európa egyetlen akváriumparkja is található. Már ezekből a tényekből is látható, hogy nem mindennapi élményben lehet részünk talán Európa legjobb aquaparkjában. Több, mint tucatnyi, minden képzeletet felülmúló csúszda, és közel 30 különböző attrakció (pl. rafting, jakuzzi, 4 óra után esőtánc, és még hosszan lehetne sorolni) várja a nyaralókat. 9 éven felülieknek 20, míg fiatalabbaknak 13 Euró a belépő.

Alton Towers – Cariba Creek Aquapark, Anglia

Cariba Creek aquapark

A karibi hangulatot árasztó, nagyon esztétikusan, és szépen megtervezett aquapark fedett, így egész évben látogatható. Annak ellenére, hogy nem szabad ég alatt van, akár le is lehet barnulni, ugyanis a tetőt úgy alakították ki, hogy beengedje az UV-fényt. A Cariba Creek Anglia szívében, Staffordshire városában található, M1-es, és M6-os autópályákon közelíthető meg. Ez több, mint egy aquapark: vidámpark is található itt hullámvasutakkal, és minden más attrakcióval, de oda külön belépőt kell fizetni. A csak aquaparkba szóló belépő 13 Font.

Aqualand Aquacity, Mallorca, Spanyolország

Aqualand, Mallorca

Május 14-től szeptember 30-ig, 10:00-18:00-ig tart nyitva Mallorca legnagyobb aquaparkja. 2007-ben a belépő felnőtteknek 21, gyermekeknek 13 Euró volt, 4 év alatti gyermekeknek pedig ingyenes. Igényes kialakítás, számos izgalmas, és érdekes csúszda, és csodálatos környezet jellemző erre a vízi vidámparkra.

A bejegyzés folytatása…»

2007. augusztus 14.

A videó nem új, kb. 1,5 hónapja a népszerű Index blog, a Tékozló Homár is foglalkozott az esettel, és a Naplóban is szó volt az átvert utasokról, köztük e videó készítőiről is. Ennél a videónál röviden arról van szó, hogy SF befizetett az Aeroviva utazási irodánál egy mauritiusi utat. Az utazási iroda 3 csillagos szállodát, és gyönyörű, fehérhomokos tengerpartot ígért, ehelyett szörnyű, koszos, elhanyagolt hotelt, ehetetlen, romlott ételt, és szemetes csónakkikötőt kaptak.

A bejegyzés folytatása…»

2007. augusztus 14.

Elindult az utazás nyaralás info legújabb oldala, a Hotelkereső – olcsó hotel, szálloda. Az egyedülálló kereső segítségével a web legolcsóbb szállodái találhatók meg. A rendszer az internet 30 legnépszerűbb, és legnagyobb hotelfoglaló oldalának árait hasonlítja össze, és 600.000 hotel közül segít kiválasztani a legolcsóbbat, vagy éppen az igényeinek legjobban megfelelőt. Így egy utazás, és szállásfoglalás alkalmával már nincs szükség arra, hogy órákig különböző utazási oldalakat böngésszünk – ezzel a pénz- és időspóroló szolgáltatással azonnal a legolcsóbb hotelt találhatjuk.

2007. augusztus 14.

A meteorológusok erre a hétre igen meleg, igazi nyári időt jósolnak. Így frissítőként néhány gyönyörű, hegyes-havas kép következik. Nem tudtam dönteni közülük, hogy melyik a legszebb, így rögtön három hét képe következik (kattintásra nagyíthatóak):

Valle del Pisuena – Cantabria - Spanyolország

Valle del Pisuena, Cantabria, Spanyolország. Fotó: lapidim

El Capitan - Yosemite Nemzeti Park - California, USA

El Capitan,Yosemite Nemzeti Park, California, USA. Kép: Jim’s Outside Photos

 Valtellina, Olaszország

Valtellina, Olaszország. Kép: angelocesare

2007. augusztus 09.

Az Adria gyöngyszeme, az egyik leggyönyörűbb, ha nem “a” legszebb horvát város peremkerületeiben 25 km hosszan tomboló tüzet emberfeletti küzdelem után, és 30 tűzoltó sérülése árán sikerült lokalizálni. A hatóságok szerint az UNESCO-világörökségi listáján szereplő óváros nem volt veszélyben, azonban a horvát üdülőparadicsom peremkerületeiben több ház is leégett. Dubrovnik egy rendkívül szép város Dalmácia déli részén, George Bernard Shawn, a Nobel-díjas ír drámaíró szerint pedig maga a földi paradicsom. Az egyike azon kevés városoknak, ahol megtalálható még az eredeti városfal. Dubrovnik útikalauzunk itt olvasható: Dubrovnik útikalauz

Dubrovnik

Dubrovnik kép – kattintásra nagyítható

2007. augusztus 08.

A Turizmus Zrt. a KSH adataira alapozva közzétette a magyarországi turizmus 2006-os adatait, amelyről összefoglalva elmondható, hogy a külföldi turisták száma tovább csökken, viszont a belföldi turizmus tovább nő.

A magyarországi határátkelőhelyek adatai szerint 2006-ban 40 963 000 külföldi utazott be Magyarországra, azonban ez nem jelenti azt, hogy ennyi Magyarországra érkező turista lenne, hiszen ebben az adatban az összes határátlépés benne van, az átutazók, az is, ha valaki többször lépte át a határt, ill. a rokonlátogatások, a Magyarországon tanuló diákok rendszeres határátlépései, és egyéb nem turisztikai célú látogatások is számítanak: a pontos adat az UNWTO listájában található – eszerint 2006-ban Magyarországot 9,3 millió külföldi turista kereste fel, ezzel Magyarország a világon a 22. leglátogatottabb turistacélpont.

A bejegyzés folytatása…»

2007. augusztus 05.

A második hét képe (még)egy gyönyörű fotó a paradicsomi Seychelles-szigetek tengerpartjáról, amely a National Geographic  listája szerint a világ leggyönyörűbb partja (fotó: rachel_thecat

.Seychelles-szigetek