Dubai eddigi egyik legmeghökkentőbb luxushotele épül: a londoni Sybarite Architects által tervezett, 350 millió dolláros beruházás 300 méterre Dubai tengerpartjától, egy mesterséges szigeten fog elhelyezkedni, és csak helikopterrel, vagy hajóval lehet majd megközelíteni. A 28 szintes hotel igazi különlegessége a felső két szintjére álmodott, mesterségesen szabályozott dzsungel lesz, amely pillangókkal lesz tele. Ezen kívül a víz alatti étterem is bizonyára el fogja nyerni a felső tízezer tetszését.
A brüsszeli Mini-Europe Parkban hamarosan magyar makettel is találkozhat az odalátogató évi mintegy 3 millió turista. Magyarországot a Széchenyi Fürdő 1:25-ös makettje fogja képviselni. A makett területe kb. 50 négyzetméter lesz, élő víz, és sakkozó figurák animációja fogja színesíteni.
A Mini Europe Park 350 db, 1:25-ös makettben mutatja Európa építészeti, és természeti csodáit, vagy egyéb híres látványosságait, így pár óra alatt Európa számos nevezetességét megcsodálhatjuk, ill. kedvet kaphatunk, hogy élőben is megnézzük a legszebbeket. A maketteket a lehető legnagyobb gondossággal, ügyes művészek dolgozták ki, hogy minél élethűbbek legyenek: Santiago de Compostela miniatűr katedrálisa pl. 24 ezer munkaóra eredménye. Az 1:25-ös arány ellenére “makett-szinten” hatalmas építmények is vannak itt: az Eiffel-torony pl. 13 méter, míg a Big Ben 4 méter magas. A parkban animációkkal is találkozhatnak az érdeklődők, pl. megtekinthetik a Vezúv kitörését is.
Mini-Europe Park képek (kattintásra nagyíthatóak): Paolo G, Hamza Hydri
Az Adria gyöngyszeme, az egyik leggyönyörűbb, ha nem “a” legszebb horvát város peremkerületeiben 25 km hosszan tomboló tüzet emberfeletti küzdelem után, és 30 tűzoltó sérülése árán sikerült lokalizálni. A hatóságok szerint az UNESCO-világörökségi listáján szereplő óváros nem volt veszélyben, azonban a horvát üdülőparadicsom peremkerületeiben több ház is leégett. Dubrovnik egy rendkívül szép város Dalmácia déli részén, George Bernard Shawn, a Nobel-díjas ír drámaíró szerint pedig maga a földi paradicsom. Az egyike azon kevés városoknak, ahol megtalálható még az eredeti városfal. Dubrovnik útikalauzunk itt olvasható: Dubrovnik útikalauz
A Turizmus Zrt. a KSH adataira alapozva közzétette a magyarországi turizmus 2006-os adatait, amelyről összefoglalva elmondható, hogy a külföldi turisták száma tovább csökken, viszont a belföldi turizmus tovább nő.
A magyarországi határátkelőhelyek adatai szerint 2006-ban 40 963 000 külföldi utazott be Magyarországra, azonban ez nem jelenti azt, hogy ennyi Magyarországra érkező turista lenne, hiszen ebben az adatban az összes határátlépés benne van, az átutazók, az is, ha valaki többször lépte át a határt, ill. a rokonlátogatások, a Magyarországon tanuló diákok rendszeres határátlépései, és egyéb nem turisztikai célú látogatások is számítanak: a pontos adat az UNWTO listájában található – eszerint 2006-ban Magyarországot 9,3 millió külföldi turista kereste fel, ezzel Magyarország a világon a 22. leglátogatottabb turistacélpont.
A World Tourism Organisation (UNWTO) 2006-os adatok szerinti listája szerint a nemzetközi utazók körében a legnépszerűbb, legkedveltebb úticélok, az országok, ahova a legtöbb külföldi turista utazott, a következők:
1. Franciaország 79,2 millió utas
2. Spanyolország 58,5 millió utas
3. USA 51,1 millió utas
4. Kína 49,6 millió utas
5. Olaszország 41,1 millió utas
6. Nagy-Britannia 30,1 millió utas
7. Németország 23,6 millió utas
8. Mexikó 21,4 millió utas
9. Ausztria 20,3 millió utas
10. Oroszország 20,2 millió utas