Információk Burgaszról, nyaralás, időtöltés, nevezetességek
Burgasz, 210 ezres lakosságával a második legnagyobb fekete-tengeri üdülőhely Bulgáriában, és egyben az ország 4. legnagyobb városa, Szófia, Plovdiv, és Várna után. Burgaszban van Bulgária legnagyobb, és legfontosabb kikötője, a város fontos ipari központnak is számít. Bár rendelkezik néhány stranddal, elsősorban nem tengerparti üdülőhelyként ismert, inkább kiinduló hely az ország többi nyaralóhelyéhez, mint a Napospart, Szozopol, vagy Neszebar, és nemzetközi repülőtere szolgál ki sok nyaralót, akik bolgár üdülővárosokba utaznak innen tovább. Épületeit nagyrészt az 1900-as évek elején építették, a századelős épületek miatt több magyar város lakóinak otthonos lehet a város. Nevezetességeiről szólva: tengeri kertje majdnem olyan szép, mint a várnai. Katedrálisa, templomai, és operaháza szintén megtekintésre érdemesek.
Burgasz a színhelye a minden évben, augusztusban tartott Nemzetközi Folklór Fesztiválnak: az 1965-ben alapított fesztivál világhírnévre tett szert, a világ minden tájáról érkező résztvevők autentikus népviseleteket viselnek, és népi hagyományaikat mutatják be. A fesztivál része szuvenírvásár, és bazár, népi zenék csendülnek fel, népi táncokat mutatnak be, és kézműves foglalkozásokon is részt lehet venni.
Burgaszt az ókori görögök alapították, Pürgösz néven, Apollonia polisz katonai támaszpontjaként, és megfigyelőpontként. A rómaiak korában katonai kolóniaként működött, ekkor Deultum volt a neve.
Eljutás autóval Burgaszba: Autós útvonaltervező (a "cél" mezőbe ezt írja: "Burgas")


Burgaszi termálfürdő / Burgaski Mineralni Bani
A Burgasztól 20 km-re, északra található gyógyfürdő igen népszerű. Az egyik legrégebbi bolgár gyógyfürdőnek számít, már a Kr. e. 4. században is említették.
Megosztás közösségi oldalakon:
