Cres sziget települések, üdülőhelyek, látnivalók, időtöltés
A 405,78 km2 területű Cres sziget, Krk-el együtt Horvátország legnagyobb szigetének számít. Szinte hihetetlen, de a két sziget területe hajszálra megegyezik. A szomszédos sziget, Losinj, és Cres korábban egy szigetet alkottak, de még a római időkben egy csatornával elválasztották őket, hogy a hajózást könnyebbé tegyék, és ma egy híd köti össze a kettőt. A sziget a kőkorszak, pontosabban már a paleolitikum óta lakott, majd számos más horvát városhoz, és szigethez hasonlóan, később a Római Birodalomhoz tartozott. A birodalom bukása után Cres a bizánciak fennhatósága alá került, majd miután a 7. században horvátok támadták meg, a független Horvátország része lett. A sziget története a továbbiakban is hasonlít sok horvát szigethez: 400 év velencei uralom, majd rövidebb osztrák, és francia fennhatóság következett, míg 1920-tól Olaszországhoz, míg 1947-től, immár véglegesen Horvátországhoz került. A sziget számos települését egyetlen út köti össze, amely Cres középső részén halad - egyik fele a Cresre érkező komptól indul, míg a másik fele Crest Losinj szigetével összekötő hídhoz kapcsolódik.
Az Európa nagy része számára még ma is rejtett szépségnek számító Horvátország egyik legrejtettebb szépsége Cres az ökoturizmus központja. Sokan Európa utolsó rejtett paradicsomának tartják. A barátságos, csodálatos szépségű sziget remek hely mindazoknak, akik arra vágynak, hogy mindentől, és mindenkitől távol, csendben, nyugalomban, és egyben csodás környezetben nyaraljanak. Cres a horvát szigetek egyik leggazdagabb növényvilágával rendelkezik: 1300 növényfaj él itt, köztük számos igen ritka. A festői sziget Horvátország legszebb strandjainak, és lagúnáinak is az otthona, és nagy múltjának köszönhetően ősi épületek hazája.Eljutás autóval a Cres-szigetre: Autós útvonaltervező (a "Cél" mezőbe ezt írja: "Cres")
Cres város
A sziget fővárosának központja tele van boltokkal. A turisták emléktárgyakat, házi olivaolajat, és bort vehetnek. Cresben pusztán gyalogosan lehet közlekedni, szűk utcái sok olasz városhoz teszik hasonlatossá. Pasztell színű házai, és szép promenádja mind szívet melengetők. Cres egy kékzászlós kikötőnek is helyet ad, valamint néhány régi építménye is érdemes látogatásra.

Beli
Beli Cres egyik legrégebbi települése. Cres többi részéhez hasonlóan ez a település is a tökéletes romantika színhelye. 130 méteres dombon fekszik, csodás kilátással, számos kulturális, és történelmi helyszínnel. Az egyre népszerűbbé váló Beli a Tramontane erdőinek közelségének köszönhetően sok kirándulás kezdőpontja.
Lubenice
A sziget középső részén, 22 km-re délnyugatra Cres városától, és 5 km-re délnyugatra Valuntól található Lubenice. A sziklára épült középkori városból, 378 méteres magasságának köszönhetően, csodás kilátás nyílik a szigetre. Lubenice főterén, júliusban minden pénteken, a lubenicei zenei esték keretében folklór zene hallgatható. Háborítatlan strandjának elérése kb. 50 percbe telik, míg a visszamászás 1 órát vesz igénybe, de igencsak megéri!

Martinscica
Martinscica az azonos nevű kis, szélvédett öbölben fekszik. Cres városával együtt a sziget egyetlen üdülővárosa (ebből is látszik, hogy mennyire háborítatlan még Cres szigete).

Valun
A Cres városától 8 km-re délre, a sziget egy gyéren lakott részén fekszik Valun. A festői szépségű, színes házakkal teli apró halászfalunak csodás, kristálytiszta vizű tengerpartja van. Öblében remekül lehet úszni. Valun, Cres nagy részéhez hasonlóan egy csodás hely csendben, és nyugalomban, csodás környezetben pihenni, kikapcsolódni, úszni, és napozni. Számos ember számára ez Cres legszebb, és legromantikusabb helye.

Megosztás közösségi oldalakon:

http://www.istra.hr/pula/en/accomodation/campsites