Horvátország info főmenü

Nyaralóhely- és városkalauzok, látnivalók almenü

Utazás nyaralás info

Rabac utazás, kalauz, időtöltés, látnivalók

Rabac

Rabac, a Kvarner-öböl gyöngyszeme, az Isztria egyik legkedveltebb turistacélpontja, a magyar nyaralók körében is. Az egykor pár tucat házacskával rendelkező halászfaluból mára népszerű üdülőváros lett, ahol számos magánház, és apartman található. Egy festői, fenyőerdőkkel, és olajfákkal borított öbölben található. Rabac a korábbi halászfalu atmoszféráját máig megtartotta, bár nyaranta szinte elözönlik a turisták: a vendégeket mintegy 10 ezer ágy várja. Strandjai főleg kavicsosak, és néhány sziklás is van. Infrastruktúrájuk is remek: napozóágyak, vízimentők, vízisportolási lehetőségek, játszóterek gondoskodnak a fiatalok, és az idősek tartalmas kikapcsolódásáról.

A kisvárost, szépségének, tiszta levegőjének, és remek éghajlatának köszönhetően, már a 19. század végén felfedezték. Az író, és szenvedélyes utazó, Richard Francis Burton 1876-ban az első turisták között volt, aki itt járt, és az Isztriai tengerpart című könyvében elragadtatva írt Rabac szépségéről. Ezidőtájt épültek az első villák is, a legelső szálloda pedig 1924-ben.

Rabacon nyaralva, a strandoláson kívül, több kirándulási lehetőség is kínálkozik. Csak a közelebb lévőket említve: a közvetlenül Rabac felett lévő középkori Labin, vagy a szintén középkori, Rabactól 18 km-re lévő Krsan, illetve a kb. 25-30 km-re, északkeletre lévő Opatija, vagy a kb. 30-35 km-re, délnyugatra lévő Pula városa. Komppal a Cres sziget is viszonylag könnyen, és gyorsan elérhető innen: a 66-os úton északra indulva, mindössze 10 km-re lévő Brestovából indul komp Cres Porozina városába.

Eljutás autóval Rabacba: Autós útvonaltervező

Rabac

Rabac kép: Peter J Dean

Labin

Labin középkori városa a Rabac feletti dombon, Rabactól mindössze 5 km-re fekszik. Korábbi nevének, Albonának az első említése Kr. u. 285-ből származik. Számos történelmi, és kulturális műemléke miatt megéri ellátogatni ide. Az Isztria egyik legszebb óvárosában, többek között, egy csodás 15. századi velencei, gótikus templom, reneszánsz kastélyok, barokk paloták, és gyönyörű épületek csodálhatók meg. A szűk utcákban tett minden lépéssel érezhető a középkori, mediterrán atmoszféra. A templom 35 méter magas harangtornyából remek kilátás nyílik Labinra, és Rabacra. Labin korábban bányászváros volt, így a Városi Múzeum alatt egy szénbányát is meg lehet tekinteni. Labin Matthias Flacius Illyricus szülőhelye. Az 1520-1575-ig élt Flacius híres reformátor, Luther tanítványa, a lutheránus teológia képviselője volt.

Labin

Labin

Labin képek: basheen, cs_jmz

Krsan

Ha szeretnénk felkeresni egy turizmus által teljesen érintetlen, igazi isztriai, mediterrán, ismeretlen falucskát, érdemes ellátogatni Krsanba. 18 km-re található Rabactól, a Pican és Pazni felé vezető úton. Műemlékei közül néhány a 11. századból maradt fenn. Kötelező látnivaló a 13. századi, szinte omladozó erődje.

Krsan

Krsan kép: maya

Hozzászólások

Megosztás iwiw üzenőfalon Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren

Hozzászólások

7 hozzászólás
Mi tavaly voltunk Rabacban,gyönyörű és nyugodt kis üdülőhely.
#1 - Olga - 06/06/2009 - 21:39
Ha valakinek van nyaralója Horvátországban és elfogad üdülési csekket szóljon-köszönöm
#2 - Zavischné Vakulya Rozália - 06/12/2009 - 23:04
Sziasztok!

Aug.-ban keresnénk olcsó szállást 4 főre!
Aki tud,segítsen!!!

Köszi! Anamy
#3 - Anamy - 07/16/2009 - 17:46
Üdülési csekket elfogadják a Campus club u.i.-nál, www.utazas.info, ha szeretnél bővebb infót, akkor írj egy emailt: zagirea@gmail.com
#4 - Sagmeister Andrea - 07/19/2009 - 22:40
Szia Anamy,

tudok lakókocsit, vagy magánapartmanokat is, ha gondolod keress meg emailben: zagirea@gmail.com
#5 - Sagmeister Andrea - 07/19/2009 - 22:49
Sziasztok!
Horvátországi nyaralást terveznénk az idei nyárra,szeretném tőletek kérdezni,hogy tudtok-e olyan helyet ahol esetleg Üdülési csekkel lehetne fizetni?
Segítségeteket előre is köszönöm!
#6 - szücsi14 - 01/10/2010 - 12:28
Az üdülési csekket csak belföldön lehet felhasználni, de elméletben elképzelhető olyan utazási iroda (de nem külföldi szállásadó), aki elfogadja külföldi utazásra.
#7 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 01/11/2010 - 17:17
Név:
E-mail: (nem jelenik meg)
Hozzászólás: