Nápoly látnivalók

Nápoly nevezetességei, bemutatása

Nápoly

Az 1 millió lakosú Nápoly (olaszul: Napoli) Róma és Milánó után Olaszország 3. legnagyobb, és egyben Dél-Olaszország legnagyobb városa. A világ egyik legrégebbi, ma is lakott városa, kb. Kr.e. 680 óta megszakitás nélkül élnek itt emberek. A város történelmi városközpontja, mely 1700 hektáros területével Európában a legnagyobb történelmi városközpont, a Világörökség része. Számos történelmi műemlékének köszönhetően Nápolyt "élő múzeumnak" is nevezik. Nápoly a pizza szülőföldje, a világ legelső pizzériája, az 1830-ban megnyitott Antica Pizzeria Port'Alba még ma is működik a Via Port'Alba 18 cím alatt (bár az nem mondható a város legjobb pizzériájának, inkább, például, a híres L'Antica Pizzeria da Michele-t, vagy az egészen kiváló Sorbillo pizzériát próbáljuk ki). A városnak csodálatos fekvése, és hamisithatatlanul olaszos hangulata van.

De Nápolyban nem minden fenékig tejfel: hatalmas a korrupció, de ami az ide látogatókat leginkább érinti, hogy egyesek túl kaotikus, hangos, koszos, zsúfolt városnak tartják, valamint éjjel veszélyes is lehet, de nappal is érdemes figyelni a zsebtolvajokra. Viszont sokaknak éppen hogy vonzó hogy itt igazi élet van, egy vibráló, élő város, mely az arra fogékonyak számára életre szóló élményt nyújthat. A város itt nincs olyan "karbantartott" állapotban, mint sok más népszerű európai nagyváros, de egyesek ezt is vonzónak tartják, azt mondják, a kosz, és a graffitik is hozzátesznek a város igazi arcához. És persze amellett, hogy szemetesek az utcák, minden graffitis, még a történelmi műemlékek is, ne feledjük, hogy mennyi csodálatos látnivaló van itt!

Azt is meg kell említeni, hogy remek adottságai mellett Nápoly elsőrangú bázisként szolgálhat számos gyönyörű hely felfedezéséhez. Nápolyból elérhető néhány, Olaszország legcsodálatosabb részei közül. Közel található a Vezúv, és az általa elpusztított, a Világörökség részét képező Pompeji és Herculaneum (belépő Pompejibe és Herculaneumba is azonos áron: 2016-ban 11 EUR, 18-25 éveseknek 5,50 EUR, 18 év alatt ingyenes, nyitvatartás április-október: 8:30-19:30, utolsó belépés 18:00, november-március: 8:30-17:00, utolsó belépés 15:30). Herculaneum mindössze 13 km-re van, Pompeji pedig 25 km-re, mindkét ősi város a Nápolyból is induló (P. Nolana vagy Garibaldi vasútállomásról) Circumvesuviana vonat Sorrento-vonalán érhető el 25 ill. 40 perc alatt. Herculaneumhoz és a Vezúvhoz a Ercolano Scavi, míg Pompejihez a Pompei Scavi megállóhelyen kell leszállni. A Vezúvhoz az Ercolano Scavi vasútállomástól még tovább kell menni busszal, és a buszút után pedig még 40 percet kell gyalogolni. Össze is lehet kötni Pompeji és a Vezúv megnézését: először Pompejibe menni, melynek vasútállomásáról szintén indulnak buszok a Vezúvra. Szintén Nápolyhoz közel található Caserta, amely hatalmas, 1752-1780 között épült királyi palotájáról ismert, amit szépségében Versailles-hoz hasonlítanak, és ugyancsak a Világörökség része.

Nápoly kikötőjéből elérhető paradicsomi szigetek Capri és Ischia. Népszerű, gyönyörű tengerpartok a Nápolytól 50 km-re fekvő, szintén a Circumvesuviana-vonattal elérhető Sorrento, és a 70 km-es út után, Sorrentóból busszal elérhető Amalfi is, valamint az Amalfi-part további nyaralóhelyei.

Az alábbiakban bemutatott nápolyi látnivalók térképen a Nápoly térkép oldalunkon látszanak.

Nápoly szállás | Centro Storico | A Centro Storicon kívül | Nápoly múzeumai | Tippek, tanácsok, közlekedés | Hozzászólások

Nápoly szállás

Szállások Nápolyban: az alábbiakban egy felületen, magyar nyelven lehet szállást keresni a web legnagyobb, legnépszerűbb szállásfoglaló oldalain. A hostelektől, az apartmanokon át a szállodákig. Több száz weboldal ajánlatai közül egyszerűen, gyorsan látjuk a legkedvezőbbeket. Így a legnagyobb választékot, garantáltan a legjobb árakat kapjuk, igényeinknek legmegfelelőbb szállások közül választhatunk. Ezzel rengeteg idő és pénz spórolható, valamint olyan szállások is láthatók, melyek csak egy oldalt nézve nem lennének megtalálhatóak.

Szállások Nápolyban | Amalfi-part szállások | Szállások Olaszország egyéb részein is

Centro Storico

A Piazza Garibaldi és a Piazza Plebiscito között elhelyezkedő régi történelmi városközpontban középkori, és római kori műemlékek láthatók óriási töménységben.

A történelmi városközpont egyik legszebb látványossága a Cappella Sansevero (belépőjegy 2016-ban: 7 EUR, 10-25 éveseknek: 5 EUR). Az 1590 körül épült kápolnában a késői barokk művészet 30 csodálatos műalkotása tekinthető meg. A legismertebb szobor Guiseppe Sanmartino műve, az 1753-ban alkotott Krisztus a lepel alatt. Cím: Via Francesco De Sanctis, 19/21, az L1 metró Dante állomása közelében, nyitvatartás: keddenként zárva, egyébként 9:30-18:30, vasárnap és ünnepnap 9:30-14:00.

Cappella Sansevero

Cappella Sansvero. Kép: get directly down

A Centro Storicóban szinte minden sarkon van egy templom, melyek közül a legszebbeket, legérdekesebbeket mutatjuk be.

A Duomo (ingyenes belépés) Nápoly hatalmas katedrálisa. A 14. században épült, de miután a 17. században egy földrengésben megsérült, barokk stílusban építették újjá. A dómban a város védőszentjének, Szent Januáriusznak a vérereklyéjét őrzik. Az ereklyét minden évben szeptember 19-én kihozzák a templomból. Az egyébként szilárd vér ilyenkor cseppfolyósodik. Ezt sokan Isteni csodának tartják, de a tudományos magyarázat szerint egy olyan, már a középkorban is elérhető vegyi anyagot adtak a vérhez, amely azt mozgás hatására cseppfolyósítja. A Duomo címe: Via Duomo, 149

Duomo, Nápoly

Nápolyi dóm. Kép: Richard Mortel

A Santa Chiara (belépőjegy 6 EUR, diákoknak és 65 éven felülieknek 3 EUR, 6 év alatt ingyenes) egy komplexum: maga a templom, kolostor, múzeum, és a kripták. 1310-1340 között épült, de a II. Világháborúban majdnem teljesen leégett, végül 1953-ra restaurálták. Ha valaki magát a templomot önmagában nem is keresné fel, kolostorának gyönyörű kertjei miatt érdemes - egy igazi oázis a nyüzsgő Nápolyban, és szinte az egyetlen hely, ahol nincs grafiti. A templom a Via Santa Chiara, 49/c címen található, az L1 metró Dante és Universita állomása között, nyitva 9:30-17:30, vasárnap és ünnepnap 10:00-14:00.

Santa Chiara

Santa Chiara, Nápoly. Kép: Richard Mortel

A Gesú Nuovo (ingyenes belépés) a történelmi városközpont nyugati részén van az azonos nevű téren. Eredetileg egy 1470-ben épült palota volt, majd 1580-ban a Sansverino-család eladta a jezsuitáknak, akik templommá alakították. Egy gyönyörű, igazán különleges barokk templom. Pontos címe: Piazza del Gesù Nuovo, az L1 metró Dante állomása közelében.

Gesú Nuovo

Gesú Nuovo. Kép: J. Salmoral

Napoli Sotterranea (belépőjegy: 10 EUR), azaz a "földalatti Nápoly" egy, a Nápoly óvárosa alatt húzódó barlangrendszer. A látogatás 1,5 órás, vezetett túrát jelent, angol és olasz nyelven. Az olasz túrák minden nap 10:00-11:00, 12:00-13:00, 14:00-15:00, 16:00-17:00, 17:00-18:00 között, míg az angol nyelvűek 10:00-12:00, 14:00-16:00 között, valamint 18:00-kor vannak. Bejárata a Piazza San Gaetano, 68 címen van, az L1 metró Dante állomásától 700 m-re. Érdekes túrát tehetünk innen az alagutak, vízvezetékek, csatornák, bányavájatok, katakombák föld alatti világába, bár csak egy szakasza látogatható. Nagyon-nagyon érdekes, lenyűgöző, Nápoly óvárosába járva nem is gondolnánk, hogy mi húzódik a lábunk alatt. Sötét, szűk hely, tehát klausztrofóbiásoknak és túlsúlyosoknak nem ajánlott, illetve megemlítendő az is, hogy le- és felfele 120 lépcsőt kell megmászni.

Napoli Sotteranea

Napoli Sotterranea. Kép: Lalupa/Wikipedia.

Az óváros egyik leghíresebb utcája a San Gregorio Armeno, egy szűk, mindig nyüzsgő, hangulatos bevásárlóutca. De a nyüzsgésre akár azt is mondhatjuk, hogy káosz, zsúfoltság, és kosz, ki milyen hangulatban van, kinek hogy tetszik. Az utcát hagyományos betlehemi figurákat készítő mesterek műhelyei szegélyezik. Az utcában egy barokk templom, az azonos nevű San Gregorio Armeno templom áll, amely 1574-1579 között épült.

San Gregorio Armeno

San Gregorio Armeno. Kép: John Keogh

A másik zsúfolt utca Nápolyban a szintén "kaotikusan energikus" Spaccanapoli. Ugyan Spaccanapoliként ismert, de így nem találjuk meg a térképen, hivatalos neve: Via Benedetto Croce. Itt Nápoly élettel telisége még a többi utcánál is jobban megtapasztalható. Ezeknél az utcáknál valamivel "pihentetőbb" a tengerparton lévő, békés, a tengerre és a Vezúvra gyönyörű rálátást nyújtó Via Francesco Caracciolo , ahol mindenképp érdemes végigsétálni.

Spaccanapoli

Spaccanapoli kép: Vin on the move

A Centro Storicon kívül

A Piazza del Plebiscito Nápoly legnagyobb tere, ahol Nápoly 2 híres látványossága, a Királyi Palota, és a San Francesco di Paola templom áll. A 17. századi Királyi Palotában (Palazzo Reale Napoli, belépőjegy: 4 EUR, 18-24 év között 3 EUR, 18 év alatt ingyenes) betekintést nyerhetünk a korábbi fényűzésbe, impozáns szobák és festmények sorakoznak. Nyitva minden nap 9:00-15:00. A 19. századi San Franesco di Paola templom inkább kívülről, mint belülről érdekes, a Királyi Palotával ellentétben, melybe külső megjelenése alapján talán be se mennénk, de belülről rendkívül díszes. A térhez legközelebbi metrómegálló: L1 vonal, Toledo.

Nápoly, Királyi Palota

Nápoly, királyi palota. Kép: Armando Mancini

A tér mellett, a Vico del Grottone, 4, cím alól (valamint a másik bejárata a Via Morelli, 40 alól, a Morelli parkolón belülről) érhető el a Tunnel Borbonico, azaz a Bourbon-alagút (2015-ös belépő: 10 EUR). A királyi palotát a Piazza Vittoriával összekötő alagút építését 1853-ban II. Ferdinánd király rendelte el, hogy a királyi család ezen keresztül menekülhessen, valamint a palotát védő katonák utánpótlását ezen keresztül lehessen biztosítani. A II. Világháború alatt a helyiek az alagutat menedékként is használták a bombázások elől. Az alagútban az évszázadok alatt felgyülemlett szemét, pl. autóroncsok is találhatóak. Erre is azt kell mondanunk, hogy az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb programlehetőség a városban. 3 különböző túra van, a standard túra 1 óra 15 perc hosszú, a "Speleo" és az "Adventure" túra esetében szükséges előre foglalni. A standard túra időpontjai: péntek, szombat, vasárnap 10:00, 12:00, 15.30, 17:30 (bármelyik bejárattól).

Bourbon-alagút

A Piazza del Plebiscito melletti Piazza Castellón álló Castel Nuovo (Új Vár, belépőjegy: 5 EUR, 18 éven alul és 60 éven felül ingyenes) Nápoly egyik jelképe, és leghíresebb szimbóluma. A 13. században építtette Anjou Károly, de azóta többször bővítették és átépítették. A volt királyi palota ma múzeumnak ad otthont. Nyitva minden nap 9:00-19:00.

Castel Nuovo

Castel Nuovo. Kép: Violator1

A "tojásvár" azaz a Castel dell'Ovo egy vár a tengerpart mentén, kávézók közelében. Egy szép, pihentető hely a hektikus városban, tetejéről szép kilátásban gyönyörködhetünk. Ingyenes felmenni, igazából itt sok más nincs is, csak a szép látvány, és a nyugodt környezet. Neve, hogy tojásvár onnan ered, hogy a legenda szerint Vergilius egy bűvös tojást tett a vár egyik szobájában felfüggesztett vaskalitkába, és azt mondta, ha az eltörik, a vár urának, és a városnak katasztrófákkal kell szembenéznie, de ameddig épségben van, az uralkodót, és a várost a tojás megvédi.

Castell dell'Ovo

Castel Dell'Ovo. Kép: Marité Toledo

A Castel Sant'Elmo egy másik nápolyi vár csodás kilátással, ez már belépős (5 EUR, 18-24 év között 2,50 EUR, 18 év alatt ingyenes). A középkori erőd a város legmagasabb pontján van, ahonnan a 360°-os panoráma lélegzetelállító, emellett egy csendes, nyugodt hely. A Piazza Montesanton (L2 metró: Montesanto állomás) lévő siklóállomástól siklóval lehet ide feljönni, Morghen állomásig, majd onnan lefele kell lépcsőzni (vagy aki sportosabb, végig mehet gyalog). A vár mellett a Certosa San Martino kolostor található (lásd később, a múzeumok részben).

Castel Sant Elmo, kilátás

Kilátás a Castel Sant'Elmóból. Kép: Matt Werner

A Nápoly Óvárosa részben említett Napoli Sotterranea, és az utána említett Buorbon-alagút mellett egy harmadik érdekes földalatti hely a San-Gennaro katakombák (Catacombe di San Gennaro, belépőjegy 2016-ban: 8 EUR, 18 év alatt és 65 év felett 5 EUR). Ez Nápoly egyik legérdekesebb látnivalójának számít, főleg a katolikusok, és a történelem kedvelőinek számára. Az Incoronata Madre del Buon Consiglio templom alatt található földalatti ókeresztény temetőbe angol és olasz nyelvű vezetett túrákat tartanak, melynek keretében érdekességeket lehet hallani az ókeresztény temetkezési szokásokról és technikákról, a régi nápolyiak hitrendszeréről, valamint az ókeresztény és pogány művészet szemtanúi is lehetünk. Eljutás: L1 metróval Museo metróállomásig, majd onnan 168-as, 178-as, vagy C63-as busszal, Basilica Incoronata-catacombe S.Gennaro megállóig. Vezetések óránként indulnak 10:00-17:00, vasárnap pedig 10:00-13:00 között.

San Gennaro katakombák

San Gennaro-katakombák kép: thriol

Egy hátborzongató hely Nápoly V. kerületének Materdei negyedében a Fontanelle-temető (Il Cimitero delle Fontanelle), amely a nápolyi látogatás egyik legizgalmasabb emléke lehet. Furcsa, és csodálatos, mint sok minden más Nápolyban ez a barlangban lévő temető, ahol a helyiek halottkultuszuk miatt a koponyákból különböző csontkamrákat raktak ki. Nyitva minden nap 9:00-16:00, eljutás L1 metróval Materdei állomásig, ahonnan 700 m gyalog.

A Fontanelle-temetőhöz tartozó kép esetleg egyeseknek ijesztő lehet, ugyanis koponyákat, lábszárcsontokat ábrázol, ezért alapértelmezés szerint nem jelenítjük meg. A megtekintéséhez kattintani kell.

Fonatelle temető. Kép: Leon Hart

Ahhoz hogy vulkánt lássunk, nem is kell a Vezúvra menni, elég ha metróra szállunk. A 2-es metró végállomásától, a Pozzuoli Solfatara állomástól negyed óra gyaloglásra érhető el a Volcano Solfatara nevű alvó vulkán krátere. A 4000 éve keletkezett vulkán utoljára 1198-ban tört ki. A kráter ma is kénes gőzt bocsát ki magából, és forró sártavak is láthatók mindenfele. A vulkán melege is érezhető, ami egy nyári napon embert próbáló lehet, esős időben viszont sűrűbb a füst, így még érdekesebb a hely. A Solfatara vulkán egy kevésbé ismert, de nagyon érdekes látnivaló, sokak szerint jobb, mint a Vezúv, és itt nem kell felfele annyit gyalogolni. Hangulatos, egyedi élmény a vulkánnál, és környékén sétálni. A belépő 2016-ban 7 EUR, 5-12 éveseknek 5 EUR, 5 év alatt ingyenes. Nyitva április és október között 8:30-19:00, november és március között 8:30-16:30.

Solfatara vulkán

Solfatara vulkán. Kép: moogiemedia/Flickr/Creative Commons

Aki Pozzuoliban jár és érdeklődik a történelem iránt, a vulkán megnézése előtt vagy után megtekintheti a metró/vasútállomás közelében elhelyezkedő Amphitheatre Flavius római amfiteátrumot is, ahova a belépő 2 EUR. Ez Olaszország harmadik legnagyobb arénája, a Kr. u. 1. században épült és 20 ezer néző befogadására volt alkalmas.

Nápoly múzeumai

A nápolyi Régészeti Múzeum (Museo Archeologico Nazionale, belépőjegy 2016-ban: 8 EUR, 18-24 éveseknek 4 EUR, minden hónap első vasárnapján ingyenes) Pompejben, Herculaneumban, és a környék más régészeti helyszínein feltárt görög, és római mozaikokat, festményeket, ékszereket, szobrokat, és tényleg rengeteg egyéb csodálatos történelmi kincset őriz. Egy pompeji látogatás előtt vagy után a "teljes képhez" a múzeumot is érdemes felkeresni. A görög és római kultúrának a világon talán legértékesebb gyűjteménye van itt. Nápoly egyik kihagyhatatlan látványossága, Olaszország legjelentősebb régészeti múzeuma. 18 éven felüliek számára a múzeumnak van egy "pikáns" része is, a rendkívül érdemes Gabinetto Secreto, azaz titkos szoba, ahol ősi erotikus képek láthatók. Mikor belépünk a múzeumba, a titkos szobába szükséges foglalást tenni, hogy bemehessünk. A múzeum a Piazza Museuo, 19 címen, az L1 metró Museo állomása közvetlen közelében található, nyitva 9:00-19:30-ig, kivéve keddenként, valamint a nyári hónapokban vasárnaponként, és néha más évszakokban sincs nyitva vasárnap se.

Nápolyi Régészeti Múzeum

Régészeti múzeum kép: campra

Certosa e Museo di San Martino (belépőjegy 2016-ban 6 EUR, 18-24 éveseknek: 3 EUR) egy korábbi kolostor, melyet már csak kizárólag az épület szépsége, és a Nápolyi öbölre irányuló kilátás miatt is érdemes megnézni. A Vomero-domb tetején áll, szinte mindenhonnan látható látványosság. Múzeumában Nápoly történeti és művészeti gyűjteménye került kiállításra.

Certosa di San Martino

Certosa di San Martino kép: Vittorio Pandolfi

A városközponton kívül van a Museo Nazionale di Capodimonte (belépőjegy 2016-ban: 7,50 EUR, 18-24 éveseknek: 3,75 EUR), a Garibaldi-térről C40-es busszal érhető el. 13-18. század között alkotott rengeteg festmény van kiállítva, köztük Carvaggio, Rafael, El Greco, Tizian, Bellini művek. A múzeumot egy gyönyörű park veszi körül. A múzeum a Via Miano, 2 címen található, Nyitva szerda kivételével minden nap 8:30-19:30. Eljutás az L1 metró Museo állomásától C63 busszal Capodimonte ingr. Bosco megállóig. A múzeum San Gennaro-katakombák közelében helyezkedik el.

Museo di Capodimonte

Museo di Capodimonte. Fotó: Martha de Jong-Lantink

Tippek, tanácsok, közlekedés

  • Bejutás Nápoly repülőteréről Nápoly központjába: Alibus-szal, mely a repülőtérről a központi vasútállomáshoz (Napoli Centrale, a Piazza Garibaldin), és a Molo Beverello kikötőhöz közlekedik. A busz 20 percenként jár, 6:30-23:40 (szombat és vasárnap 23:50) között. A jegy ára 2016-ban 3 EUR felszállás előtt megvéve, a sofőrtől vásárolva pedig 4 EUR. A buszjegy 90 percig érvényes, tehát át lehet még vele szállni Nápolyban más járatra is. A jegyet a buszon érvényesíteni kell.
    Más buszokkal, a reptérről közvetlenül, a város érintése nélkül el lehet jutni a következő helyekre is: Avellino, Battipaglia Benevento, Benevento, Capua, Caserta, Potenza, Salerno (ahonnan átszállással elérhető több más település az Amalfi-parton), Serre, Sorrento (és ezen a vonalon előtte még Vico Equense, Meta, Piano, S. Agnello ; Sorrentóból egy másik busszal, Salernóhoz hasonlóan, elérhetők az Amalfi-part települései). A repülőtérről a fentiekben felsorolt helyekre közlekedő buszok menetrendje ITT megtekinthető, a megfelelő menetrend kiválasztásával.
  • Tömegközlekedési jegyek (TIC - Ticket Integrato Campania) érvényesek Nápoly határain belül buszokra, metrójáratokra, siklókra, és a Circumvesuviana, Circumflegrei és Cumana vonatok Nápolyon belüli szakaszaira. A jegyek megvehetők dohányboltokban, újságárusoknál, valamint a vasút- metró- , és siklóállomásokon található automatáknál.
  • Tömegközlekedési jegyárak 2016-ban: 1 órás jegy (Biglietto Orario) 1,50 EUR - az érvényesítéstől számított 90 percig érvényes. Napijegy (Biglietto Giornaliero 4,50 EUR - az adott napon éjfélig érvényes. Hetijegy (Biglietto Settimanale) 15,80 EUR - naptári hétre érvényes, vasárnap éjfélig. Havibérlet (Abbonamento Mensile) 42 EUR, a hónap utolsó napjáig, éjfélig érvényes.
  • Nápolyi tömegközlekedési térképek itt. Tömegközlekedési útvonaltervezésre használható a Google Térkép.
  • Turistakártya az ArteCard Napoli. Ára 2016-ban 3 napra 21 EUR, 18-25 éveseknek 12 EUR. Érvényes a tömegközlekedésre (a reptéri buszra is), valamint ingyenes belépést biztosít az első 3 helyre, a 4. helytől pedig 50%-os kedvezményt ad. A helyek listája, ahol felhasználhatjuk az ingyenes és kedvezményes belépéseket, az Artecard honlapján, az artecard is menüpontban látható. Az ArteCard Napoli megvásárolható a fő múzeumokban és régészeti helyszíneknél, a központi vasútállomáson lévő Artecard infópontban, valamint online.
  • Az ArteCard Campania nem csak Nápolyban, hanem az egész Campania régióban (pl. Pompeji, Vezúv, Herculaneum is, valamint pl. a Nápoly-Sorrento vonatra, és Amalfi-part távolsági buszjárataira) érvényes tömegközlekedésre, és belépőkre. Ennek belépőinél csak az első 2 hely ingyenes, és a 3.-tól ad 50% kedvezményt. Az ArteCard Campania ára 32 EUR 3 napra, 18-25 éveseknek 3 napra 25 EUR. Rendkívül jó ajánlat, visszahozza az árát, Európa egyik legkedvezőbb turistakártyája.
    A 7 napos Artecard Campania, melynek ára 34 EUR az első 5 helyre biztosít ingyenes belépést, a 6. helytől 50% kedvezményt biztosít. Viszont a 7 napos NEM tartalmaz tömegközlekedést a 3 napostól eltérően! A helyek listája, ahol felhasználhatók az ingyenes/kedvezményes belépők az Artecard Campania honlapján, az artecard is menüpontban látható.
  • Városnéző busz ára 1 napra 22 EUR, 5-15 éveseknek 11 EUR. A városnéző busz különböző útvonalainak térképe itt.
  • Csomagmegőrző a Centrale vasútállomáson, az 5. vágánynál (nyitva: 7:00-20:00, ára min. 6 EUR/5 óra, majd további 0,90 EUR óránként, a 13. órától pedig további 0,40 EUR óránként) és a repülőtéren is van.
  • Ahogy a bevezetőben is említettük, legyen eszünkben hogy Nápolyban elég sok a zsebtolvaj! Akik sokszor csoportban dolgoznak, rendkívül trükkösek - néha nem is gyanakodnánk, hogy zsebtolvajlásról van szó. Fokozott figyelemmel legyünk a tömegközlekedési eszközökön, a helyi vonatokon, a vasútállomások, nevezetességek környékén - de inkább mindenhol! Figyeljünk a környezetünkre, gyanakodjunk minden figyelemelterelésnél. Táskánkat ne hátul hordjuk, értékeink ne legyenek látható helyen, ha lehet, "ne tűnjünk turistának". Csak annyi pénzt vigyünk magunkkal, ami aznapra szükséges, a többi pénzt, valamint nélkülözhetetlen iratokat, mint pl. a személyi igazolvány, melyre szükség lesz a repülőúthoz hazafele, a szálloda széfjében, vagy más, biztos helyen tartsuk. Arra is figyeljünk, hogy semmiképp se vegyünk műszaki cikket az utcán / vasútállomáson!
  • Aki utasbiztosítást kötne: partnerünk, a biztositas.hu oldalán a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait lehet egyszerűen, gyorsan összehasonlítani, így a legjobb áron lehet utasbiztosítást találni. Az így talált kedvező árból további 10% kedvezményt adnak az Utazás nyaralás info látogatóinak. Ehhez csupán az UTNY-2017 kuponkódot kell használni, vagy csak IDE kattintani.
  • Aki bérelt autóval járná be Nápoly környékét, az kedvező áron bérelhet autót ezen az oldalon, ahol az autóbérlési cégek ajánlatait lehet összehasonlítani, és a legjobb áron autót kölcsönözni.
  • Nápoly éghajlat, időjárás: Nápoly éghajlata nedves szubtrópusi-mediterrán, nagyon meleg, száraz nyarakkal, és mérsékelten hideg, nedves telekkel. A legcsapadékosabb hónapok: november majd október, a legszárazabbak: július majd június. Átlagos napi maximumhőmérsékletek (összehasonlítva Budapesttel, így könnyen látható hogy mikor mennyivel van Nápolyban melegebb): január: 13,0 °C (Budapesten: 1,2 °C), február: 13,5 °C (4,5 °C), március: 15,7 °C (10,2 °C), április: 18,1 °C (16,3 °C), május: 23,0 °C (21,4 °C), június: 26,7 °C (24,4 °C), július: 29,9 °C (26,5 °C), augusztus: 30,3 °C (26,0 °C), szeptember: 26,6 °C (22,1 °C), október: 22,1 °C (16,1 °C), november: 17,1 °C (8,1 °C), december: 14,1 °C (3,1 °C). A legjobb hónapok városnézésre, időjárás szempontjából: április, május, szeptember közepétől, október. Ezekben a hónapokban általában jó az idő, de nincs hőség. Várható időjárás: ma már akár magyar oldalakon is pontos képet kapunk Olaszország várható időjárásáról, vagy akár csak a Google-be beírva, hogy Nápoly időjárás, mindenesetre az olasz meteorológiai szolgálat hivatalos előrejelzése (a nem igazán jól használható és nem túl felhasználóbarát olasz nyelvű oldalukon) ITT látható Nápolyra. Időjárás történelem: ITT megnézhető a korábbi évek bizonyos napjain milyen idő volt Nápolyban, így ebből is lehet következtetni, hogy a városlátogatás idején milyen idő várható.

Kapcsolódó cikkek, útikalauzok

Hozzászólások

Hozzászólások, kérdések, válaszok

↓ ↓ Ugrás a legfrissebb hozzászólásokhoz / hozzászólás beküldéséhez ↓ ↓

176 hozzászólás
Ha vasárnap mentek Nápolyba, számítsatok rá hogy a kikötői villamos nem jár. Mi bele futottunk, jelezve nincs a tábláján. Helyette a 151-es heringes dobozban utaztunk a Circumvesuviana végállomásig, ahol nem akartak mozdulni lefelé, mire egy készséges helyi úr nyitott utat kipréselve az ajtóban állókat.
A Babát kóstoljátok meg, nagyon finom a rumba áztatott töltött piskóta. Pizzát sajnos nem ettünk a Történelmi negyedben, utána nehezen találtunk a Beverello körül.
A M1 3 megállóját láttuk, igen érdekes volt hogy nem 1, hanem egymásután 3 mozgólépcső visz le olyan mély. 9 állomáson van kiállítás, már csak azért is érdemes lemenni.
Wc a Garibaldin fizetős, 1EUR volt egyik helyen, de csak 5-10EUR-ost lehetett felváltani. szerencsére találtunk egy másik helyet, ahol 20cent volt a futurisztikus automatizált mellékhelység.

Érdemes a Hop On Hop Off-fal végigjárni a várost, megnézni a Régészeti Múzeumot, felmenni a siklóval a San Elmohoz, ahonnan gyönyörű a kilátás.
A Régészeti Múzeumban nagyon tetszettek a mozaikok a romvárosokból. Az óváros 2 utcájában tömörül egy csomó templom, érdemes körutat tenni a Dóm környékén. De van ott egy csomó halbolt is, bóvliárúsok, száradnak a lepedők a keskeny utcákban....
Posilippo a tengerparton festői negyed kilátással Sorrentora, Vezúvra, festők, költők és zeneszerzők kedvenc lakhelye.

#1 - ildikó - 2014.07.02. - 00:39
Tudna valaki segíteni, hogy ha Wizzair géppel érkezünk, hogyan jutunk be a városba? Milyen a tömegközlekedés: Metro vagy inkább busz/villamos? Szállás az óvárosban vagy a főpályaudvar környékén. Legutóbb vagy 20 éve jártunk Nápolyban, akkor kocsival, így minden frisebb infót szívesen veszek, köszi előre is: ElEn
#2 - Eleki Enikő - 2014.07.22. - 15:16
Szia!

A terminál elől indulnak buszok Nápolyba pl. Alibus, vagy a helyi 35-ös busz.
#3 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2014.07.22. - 16:37
Sziasztok aki a Garibaldi téren át kell nagyon ügyeljen a holmijaira, minket 1 mp alatt kiraboltak :(!
#4 - zsanett.patri - 2014.07.25. - 14:44
Hogyan történik a kirablás? Benyúlnak a táskádba vagy viszik az egészet ? Hogyan lehet erre odafigyelni?
#5 - Eleki Enikő - 2014.09.27. - 13:14
Egy kis segítséget kérnék. Sokat olvastam máshol is a rablásokról. Hol érdemesebb megszállni, Nápolyban vagy Sorrentóban? Melyik biztonságosabb? Sorrentóba hogy jutok el a legolcsóbban a reptérről? Mindkét helyre van foglalásom, nem tudom eldönteni melyiket mondjam le? A nápolyi szállás olcsóbb 8 ezerrel, de Sorrentó talán jobb lenne? 5 napunk lesz ott, mit ajánlanátok, hogy lenne a legolcsóbba közlekedés? Köszönöm szépen a válaszokat. Bevallom nagyon félek menni, mert mindenhol a sok tolvajról olvasok csak. :(
#6 - Niki - 2014.10.04. - 23:04
Szia!

Sorrento mindenképp szebb, jobb, és biztonságosabb. Sorrento egy idilli nyaralóhely, míg Nápoly egy hektikus, káoszos város. Hogy érted, hogy hogy lenne a legolcsóbb a közlekedés: honnan, hova, hova mennétek az 5 nap alatt?
Sorrentóba a nápolyi reptérről 10 EUR-ért közlekedik busz, menetrend itt:
http://www.bus.it/autolinee_curreri_aeroporti_inglese/trovalinea.php
#7 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2014.10.06. - 05:59
Pompeiba, Ercolanoba a romokhoz, Nápolyba várost nézni Sorrentoból a Circumvesuviaval (Hév). Caprira hajóval.
#8 - ildiko - 2014.10.07. - 11:41
Ischiába hajóval Nápolyból, mert állítólag " bizonyos helyein akár télen is lehetőség van a tengerben fürdeni." a termálvíznek köszönhetően
#9 - ildiko - 2014.10.07. - 11:58
Sziasztok( Köszönöm szépen a tippeket. Sorrentóba a reptérről nem olcsóbb, ha megveszem a 3 napos jegyet, és ha bemegyek a circumhoz, és azzal Sorrentóba? Mert 20 euró az nekem kicsit sok, a repjegyem csak picivel került többe :), Bocsánat ha sok butaságot kérdezek, de még nagyon kezdő vagyok Nápolyból :) köszönöm még 1x mindenkinek Üdv Niki
#10 - Niki - 2014.10.07. - 19:38
Most érkeztünk Nápolyból. A társaság egyik tagját úgy rabolták ki, hogy a busz lépcsőjén 5-en körbevették, először részegséget színlelve, majd elkezdték fogdosni, arra sem adtak időt, hogy kiabáljon, vagy egyáltalán felfogja ami történt vele, és a következő állomáson leszálltak. Akkor vette észre a barátunk, hogy hiányzik a pénze. A sors fintora, hogy forintot vittek el, és Nápolyban ez nem keresett valuta.
#11 - Marija - 2015.02.10. - 19:38
Sziasztok.
Nekem lenne egy olyan kérdésem, hogy a Vezuvra áprilisba már fel lehet menni és ha igen akkor honnan vagy mivel tudnánk felmenni?
A másik kérdésem az lenne, hogy Sorrentóban már valaki próbált e motort bérelni vagy egyátalán lehet e és mennyiért?
Köszönöm.
#12 - Robi - 2015.02.15. - 21:54
Szia!

Mindig fel lehet menni, kivéve ha nagyon rossz az idő (komoly eső vagy hó). Nápolyból mennétek? Onnan Circumvesuviana vonattal Ercolano Scavi állomásig, ahonnan buszok mennek fel, és ahova a busz érkezik a Vezúvnál, onnan még 20 percet kell gyalogolni. De lehet először Pompei-be is menni, ha azt is megnéznétek (Pompei Scavi állomásig kell oda menni) amelynek vasútállomásáról szintén indulnak buszok a Vezúvhoz (ki is egészítettem a cikket a Pompeji eljutással Nápolyból, volt írva erről, de most részletesebbé tettem)
#13 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.02.16. - 00:55
Szia.

Köszönöm a válaszod és elolvastam a kiegészítést így már képben vagyok, jah és sorrentoból megyünk de majdnem ugyan az :)
Még egyszer köszönöm.
#14 - Robi - 2015.02.16. - 21:30
Szia Tibcsi ! Meg tudnád mondani, mennyibe kerül a metrójegy Nápolyban ? köszi előre is : Marcsi
#15 - SzMarcsi - 2015.02.24. - 14:48
Szia!

Vonaljegy (Corsa Semplice) 1 EUR, vonaljegy átszállással (Biglietto Orario) 1,50 EUR, napijegy 3,50 EUR.
#16 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.02.25. - 17:15
Sziasztok, segítséget szeretnék kérni, 10.-én megyek nápolyba és a reptértől hogyan jutok el a "hotel san giorgo via alessandro poerio 9" számú hotelhez, és mennyibe kerül a jegy. Köszönöm! Zsoka
#17 - mendi - 2015.03.06. - 09:48
Szia!

A reptérről közlekedő Alibus első megállója a Piazza Garibaldi, a busz pontosan a Hotel Cavour előtt áll meg, amelyhez közel található a szállás: https://goo.gl/maps/Xu3bo
A jegyár a buszra 6 EUR.
#18 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.03.06. - 19:29
Sziasztok! Május végén megyünk családosan Nápolyba pár napra.
Nézegetem a belépőjegyeket, a közlekedés árait, és abban kérnék egy kis segítséget, hogy az 5 és a 6 éves gyerekeimnek kell-e fizetnie a közlekedési eszközökön.
Ha jól láttam, belépőjegyeket nem kell nekik venni a látnivalókhoz.
Esetleg tudtok olyan oldalt ajánlani, ahol a gyerekek közlekedéséről kapok infót?
Köszönöm előre is.
#19 - Agnes - 2015.04.13. - 12:50
Szia!

Ezt nem tudom sajnos, erről egy helyen, de nem hivatalos oldalon, és máshol nem is, csak azon az egy helyen, találtam olyan infót, hogy 6 év alatt ingyenes a tömegközlekedés (tehát a 6 éves gyereknek már nem), viszont nem lehet elfoglalni ülést egy gyereknek, aki nem vesz jegyet. Érdemes a helyszínen érdeklődni.
#20 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.04.15. - 20:25
Sziasztok!
A rablás témához egy megjegyzést. Sokszor voltam már Nápolyban, társasággal is, és nőként egyedül is. Ha az ember betartja az alapvető szabályokat, nem esik baja. A buszok sokfelé zsúfoltak, de ha az ember nem lógat a nyakában fényképezőgépet, nem a kezében fogja a telefonját, és nincs kinyitva a táskája zsebe, akkor "nem zsákmány", nem figyelnek rá. Illetve ha határozott az ember, és valaki erősen nyomakodik felé a buszon, akkor egy határozott mozdulattal és szúrós szemmel tolja el. Én többször mentem át egyedül, csomagokkal a garibaldin, sosem volt baj. Azokat a sikátorokat pedig, ahol ösztönösen érezzük, hogy gyanús, egyszerűen el kell kerülni.
#21 - Minka - 2015.04.30. - 16:39
Szia Tibi!
Azt szeretném kérdezni hogy a Nápolyi reptérről sorrentoba milyen buszok közlekednek és honnan indul. Köszi előre is.
#22 - iSTVÁN - 2015.05.08. - 11:55
Szia!

Ez a busz közlekedik a nápolyi reptér és Sorrento között: http://www.curreriviaggi.it/eng/index.php
Az érkezési terminál elől indul.
#23 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.05.09. - 17:39
Szia Tibi! Köszönöm a válaszod. Még egyetlen kérdésem lenne. A Castel San Elmoba be lehet menni csak a kilátás miatt, vagy már az is fizetős? Köszi Ágnes
#24 - Agnes - 2015.05.20. - 13:32
Szia Tibi,
Culture Hotel Centro Storicohoz
(Via Monteoliveto, 15) szeretnék eljutni a reptérről. Tudnál segíteni? Előre is köszönöm! Edit

#25 - Edit - 2015.05.20. - 14:23
Sziasztok!

AGNES: Nem, az nem fizetős, ha csak a kastély környékére felmentek, és már úgy is jó a kilátás.


EDIT: A reptérről Alibus-szal a vasútállomásig menjetek, majd onnan L1 metró Toledo állomásig, majd gyalog: https://goo.gl/maps/QmKZU
#26 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.05.20. - 23:32
Sziasztok! Valaki tud idei belépőárakat a nápolyi nevezetességekhez? (Nápolyi dóm, Capella Sansevero, Santa Chiara, földalatti nápoly, Királyi palota, Castel Nouvo, San Gennaro katakombák, Feontanelle temető) Előre is köszönöm!
#27 - Zsuzsi - 2015.05.22. - 19:38
Szia!

Kiegészítettem a leírást a belépőjegy árakkal is, a többi olasz várostól eltérően Nápolynál nem voltak fenn.
#28 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.05.25. - 02:42
Szia. Nagyon szépen köszönöm! Lehet, hogy augusztus 4-ig még lesz kérdésem:-)
#29 - Zsuzsi - 2015.05.25. - 10:15
Sziasztok, érdekelne, hogy van-e a nápolyi tömegközlekedésen heti bérlet és mennyibe kerül?
#30 - Zoli - 2015.05.26. - 06:25
Szia!

Igen, van, ára 12 EUR, ha csak Nápolyban használod.
#31 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.05.26. - 12:22
Sziasztok!
Én július 7-én megyek nápolyba. Kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e ott kerékpárt vagy kisrobogót bérelni? Így szeretném bejárni vezúv környékét. Megköszönnék minden hasznos infot :)
#32 - Dominik - 2015.05.31. - 22:59
Szia!

Lehet bérelni kerékpárt, pl.:
http://www.irentbike.com/en/dove-siamo.php
De a Vezúvra felmenni nem egyszerű, oda akkor tudsz, ha tapasztalt kerékpáros vagy.
Robogót bérelni nagyon nem ajánlott Nápolyban!
#33 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.06.01. - 01:10
Üdv!Tudna nekem vki abban segîteni hogy a Nápolyi reptérről hogyan és mivel jutok el a belvárosban találhatò Hotel Nuovo Rebecchino - ba???Köszönöm!!
#34 - Gránicz Aliz - 2015.06.24. - 21:05
Szia!

A reptérről Alibus bevisz a Napoli Centrale vasútállomásig, és onnan közel van gyalog a szálloda: https://goo.gl/maps/onG54
#35 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.06.24. - 22:18
Kedves Tibcsi!
Szeretném megkérdezni, hogy a reptérről hogyan jutok el a Via Cesare 4 Stazione Centrale szállásunkhoz. Nagyon köszönöm, és megköszönném ha leírnád, hogy tömbösítve mit nézzünk meg az egy hét alatt.
Nagyon köszönöm:
Bea
#36 - BBea - 2015.06.26. - 11:31
Kedves Bea!

Gondolom a Via Cesare Rosalio, 4-re, gondolsz, ahol a Hotel Prati van. Ez esetben: Allibus Napoli Centrale vasútállomásig, majd gyalog:
https://goo.gl/maps/PWOry
Megjegyzés: amennyiben a Hotel Prati, remélem az értékeléseket elolvastad róla, mert azok kifejezetten, ritkán láthatóan rosszak.
Azt nézzétek meg, ami titeket érdekel, a leírásban megtalálhatjátok Nápoly legjobb látnivalóit, és nagyon sok helyre kirándulhattok is onnan: Vezúv, Pompeji, Amalfi-part, Capri, akár Róma, stb.
#37 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.06.26. - 14:18
Szia Tibcsi! Az lenne a kérdésem, hogy a Garibaldiról hogyan jutunk el a Nisida félszigetre? Válaszodat előre is köszönöm!
#38 - Zsuzsi - 2015.06.27. - 20:15
Kedves Tibcsi! Nagyon köszönöm a válaszod, sajna marad a Prati, nem tudom megváltoztatni, de reménykedem nem olyan szörnyű! Úgy is csak aludni járunk haza, folyamatosan úton leszünk. Kérdésem, hogy a reptéri buszrólmszállunk le oda ahova írtad? Köszi. Engem jobban aggasztm hogy valaki azt írta, a hotel elött rabolták ki :(
#39 - B.Bea - 2015.06.27. - 22:10
Kedves Tibcsi! Jó, hogy nem válaszoltál, mert idő közben felmerült még egy kérdésem: a Via Nicolo Ricciardi- hoz hogyan jutunk el? Megkeresnénk Márai emléktábláját.
#40 - Zsuzsi - 2015.06.29. - 16:28
Sziasztok!

BEA: Igen, a térkép kiindulópontja a reptéri busz megállója, ami a Centrale vasútállomásra érkezik a reptérről.


ZSUZSI: A Nisida-félszigetre úgy tudom, nem lehet elmenni, intézmények működnek ott.
Via Nicolo Riccialdi: 2-es metró Mergelina állomásig, majd 140-es busz S.strato-ricciardi állomásig. Itt lászik, hogy a metrómegállóból hol a buszmegálló: https://goo.gl/maps/aA0d4
#41 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.06.29. - 17:41
Kedves Tibcsi!
Köszönöm válaszaid, és lenne még kérdésem. Nápolyban nincsenek ingyenes múzeumi napok? Szeretném megkérdezni, hogy van-e valami jó bolhapiac, és mikor van nyitva, illetve hogy lehet eljutni oda. Itt tapasztaltam először, hogy a látványosságokhoz nem írtátok le, hogy milyen közlekedési eszközzel lehet oda eljutni. :( Nagyon köszönöm továbbra is segítségedet!
Üdv: Bea
#42 - B.Bea - 2015.07.07. - 08:19
Kedves Tibcsi!
Még egy kérdés. A Katakombákhoz, és a Fontanella temetőhöz milyen közlekedési eszközzel lehet eljutni, és mikor van nyitva. Köszönöm!
Bea
#43 - B.Bea - 2015.07.07. - 08:23
Nápolyi bohapiacot konkrétan nem tudok ajánlani, de itt olvashatsz nápolyi piacokról: http://www.napoliunplugged.com/locations-category/shopping-streets-markets

Katakombák: 10:00-17:00, óránként indulnak a vezetések, vasárnap 10:00-13:00. A Museo L1 metróállomástól 168-as, 178-as, vagy C63 busszal, Basilica Incoronata-catacombe S.Gennaro megállóig. Fontanelle temető: minden nap 9:00-16:00, az L1 metró Materdei állomásától 700 m gyaloglás: https://goo.gl/maps/qqbq3
Igen, Nápolynál kimaradtak az eljutások eddig, de most frissítettem az oldalt az eljutásokkal, és a nyitva tartásokkal is :)
#44 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.07.07. - 16:46
Sziasztok Mindenki ! Most 8-án érkeztünk haza Nápolyi szállásunkról . Csak néhány tapasztalatot szeretnék megosztani, hogy az utatok jó legyen . :) Ne várjátok el az ottani tömegközlekedéstől a pontosságot és az információ megbízhatóságát. Ez van . Amit a netről beszereztek / nem innen, mert Tibcsi mindig korrekt tájékoztatást adott / az nem biztos, hogy úgy van . Ha a Vezúvra szeretnétek menni , Herculáneumban van a Reggionale / HÉV / állomástól balra az iroda ahol jegyet lehet venni - 20 euró a retur és benne van a belépőjegy a hegyre - . 10 előtt nyit , de addig nem indul a busz, amíg nem telik meg :) Vissza is ugyanazzal kell visszajönni , a sofőr mondja meg mikor . Ha nem érsz oda időre , max. 5 percet vár. Tőlünk ketten lemaradtak :( De elég idő van felmenni és visszaérni . Lehetőleg ne szandálban , papucsban menjetek ,mert az út a hegyen nem aszfaltozott , viszont rendesen kikészíti a lábat az apró kő :) Nápolyban valóban a hátizsákra mennek a csibészek , pillanatok alatt nyitják és már el is tűnnek . Személyes tapasztalat :( Az éttermekben a számlán fel van tüntetve a szervízdíj 15% + az asztaldíj , bizony ! személyenként ált. 1 eu. WIFI- re ne nagyon számítsatok , elég vacak a lefedettség , mi el vagyunk kényeztetve ebből a szempontból . Nápolyban lejutottunk az egyik strandra , borzasztó mocskos volt , egyébként az egész város ilyen :( Viszont nagyon nagyon segítőkészek az emberek :) A közlekedés laza, a lámpajelzés nincs kőbe vésve , figyelni kell a robogósokra , de nagyon jól használják a féket . Szóval, lazítsatok , sok szép élményt , a környező szigetek, települések csodálatosak !
#45 - Szmarcsi - 2015.07.10. - 19:55
Szia!

Köszi az értékes, hasznos hozzászólást, beszámolót, a látogatók nevében is!
#46 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.07.12. - 19:52
Sziasztok , 2 het mulva indulunk Napolyba . a kerdesem az lenne hogy a 3 napos arte card hova es mirre hasznalhato, ha valaki tud pontos leirast elore is koszonom. Es kb mennyibe kerul egy taxi Sorrentobol az Amalfi partra ? Elore is koszonom
#47 - tunde - 2015.08.04. - 12:28
Szia!

Az artecard Napoli 3 napra 21 EUR, 18-25 éveseknek 12 EUR. Érvényes a tömegközlekedésre, valamint ingyenes belépést biztosít az első 3 helyre, a 4. helytől pedig 50%-os kedvezményt ad. A helyek listája az ArteCard holnapján, az artecard is menüpontban látható:
http://www.campaniartecard.it/artecard_Napoli.cfm
Van olyan ArteCard is, ami nem csak Nápolyban érvényes, hanem az egész régióban (pl. Herculaneum, Pompeii is), itt csak az első 2 hely ingyenes, annak ára 32 EUR 3 napra, 34 EUR 7 napra.

Sorrentóból Amalfiba közlekedik busz is (részletek az Amalfi vagy Sorrento menüpontban), taxiárakat nem tudok, a helyszínen tudsz érdeklődni, vagy esetleg előre taxicégeknél, pl.: http://www.taxisorrento.altervista.org/index.htm
#48 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.08.04. - 15:40
Koszönöm a valaszokat , meg annyit szeretnek kerdezni hogy a Camping Santa Fortunatarol van e valakinek velemenye. , mivel ott lesz a szallasunk. Tovabbi szep napot
#49 - tunde - 2015.08.07. - 12:42
Nem hiszem, hogy pont válaszol mostanában, aki esetleg ott volt, a Google-ben rákeresve olvashatsz róla rengeteg értékelést különböző szállásfoglaló oldalakon, angolul.
#50 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.08.07. - 15:31
Sziasztok!
Először is, szuper az oldal. A tavalyi spanyolországi út megszervezésében óriási segítség volt! Másodszorra pedig, szeretnénk elmenni búvárkodni. Nézelődtem már helyeket,de sajnos nem találtam sehol biztosat illetve megközelíthetetlen helyen van (kocsi és egyéb járműbérlés nem jöhet szóba). Ebben tud Nekem valaki segíteni? Egyáltalán érdemes-e? Előre is nagyon köszönöm.
#51 - Zsuzsi - 2015.08.07. - 20:45
Szia Tibcsi !!
Egy masik lehetseges szallasunk Agerolaba lenne tudnal valamilyen hasznos infot adni , mind pl buszjarat a Vezuvhoz , Amalfiba es Positanoba. Es maga a varosrol is erdekelne barmilyen hasznos info , elo re is koszi szep estet
#52 - tunde - 2015.08.09. - 20:02
Szia!

Agerola egy kis, csendes város, a hegyekben.

Amalfiba: (Nápoly-)Agerola-Amalfi buszmenetrend itt:
http://www.albachiarabandb.it/orari/bus-Amalfi-Agerola-Napoli.pdf

Positanóba pedig Amalfiból lehet eljutni, 40 perc alatt, elég gyakran járó buszokkal: http://www.sitabus.it/wp-content/uploads/2015/06/5070_Amalfi-Sorrento_Dal16062015.pdf

A Vezúvhoz vonattal Sorrentóból Pompei Scavi állomásig, fél óra alatt, a vonat fél óránként jár: http://www.eavsrl.it/web/en
Amalfi és Sorrento között pedig az előző pdf-ben közlekedő busz jár, tehát: először el kell menni Agerolából Amalfiba, onnan Sorrentóba, majd onnan vonattal a Vezúvhoz, majd a vasútállomástól busz, majd gyalog.
Vagy: ha egyszerűbbnek érzitek, lehet menni busszal Agerolából Nápolyba (legelső PDF), majd onnan vonattal a Vezúvhoz.
A PDF-ek ellenére a helyszínen érdeklődjetek a pontos menetrendekről!
Vagy befizethettek szervezett kirándulásokra is.
#53 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.08.09. - 22:53
Szia ,Tibcsi nagyon szepen koszonom a gyors es hasznos infokat, eleg sok kerdesem van most igy indulas elott par nappal .Mit javasolsz arra az esetre ha Agerolabol indulunk el az Istenek utjan Noccellig onnan van esetleg buszjarat Positanoba es vissza Agerolaba vagy hanem akkor hogy juthatunk vissza ? Elore is koszonom a valaszod
#54 - tunde - 2015.08.10. - 15:26
Sziasztok meg két kérdesem lenne : mennyire zsufolt es veszelyes a forgalom szemelyautoval Agerolabol Positano es Pompei iranyaba es milyenek a parkolasi lehetosegek ? Az arte card 7 napos az nem ervenyes tömegközlekedesre ? A tavaly Roma kornyeken es Veronaba jartunk sajat autoval annal zsufoltabb a forgalom ?
#55 - tunde - 2015.08.10. - 18:02
Szia!

Az Istenek útja egy nagyon jó ötlet, egy nagyon szép út.
Noccele-Positano busz menetrend itt:
http://www.sitabus.it/?attachment_id=3252
(vagy pedig tovább is lehet gyalogolni még).
A nápolyi Artecard érvényes a Nápolyon belüli tömegközlekedésre. A teljes régiós pedig érvényes a teljes Campania régióban, tehát az eddig felsorolt buszokra is -elvileg- érvényes, de azért nem garantálom, hogy az összesre. Mivel a jegyet előre meg kell venni, lehetőleg még felszállás előtt tudd meg, hogy minden esetben érvényes lesz-e.
Sajnos autós kérdésekben nem tudok információt adni.
#56 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.08.10. - 20:20
Sziasztok!

A reptérről a Piazza Garibaldi 9-be (Hotel Ideálba) hogyan tudunk eljutni?
Köszönöm!
#57 - Réka - 2015.08.20. - 09:17
Szia!

A reptérről közlekedő Alibusnak pont a Napoli Centrale vasútállomás az első megállója, ami a Piazza Garibaldi közvetlen közelében van.
#58 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.08.22. - 01:40
Kedves Utazók!
Most jöttünk haza Nápolyból, néhány friss tapasztalatot szeretnék megosztani Veletek.
Az Artecard megvásárolható a reptéri utazási irodában, akár azonnal használható is, mert az Alibusra /3EUR/ is jó, csak azt kell mérlegelni, hogy az első érvényesítéstől számított 3. napig jó.
A hónap 1. vasárnapján ingyenes volt a belépő Pompeibe,- vszínű más múzeumba is- 12:30-ig lehet bemenni délelőtt, utána csak 14:30kor van a következő belépési lehetőség, de akkor is sorba kell állni, ha nem kell jegyet venni, mert regisztrálják, hogy hányan megyünk be. A belépőre kellett volna fizetni +2 EUR-t fejenként, ahogy a nápolyi Régészeti Múzeumban is +5 EUR-t elkértek az ingyenes Artecard belépés ellenére is, vmi plusz kiállításra hivatkozva- ez számomra kicsit bosszantó volt! :(
A Circumvesuviana végállomása a Nolana, ha nics túl messze a szállásotoktól érdemes ott felszállni, nincs akkora tömeg és van hely. Indul egy gyorsított vonat Sorrentoba 8:11-kor, ami megáll Pompei Scavi megállóban, ez légkondis volt.
A Vezúvhoz fel lehet menni az EAV busszal, - megállója kicsit jobbra a Pompei Scavi állomás kijáratától, közvetlenül az úton van, nagy, panorámás busz- amire jó az Artecard,de a sofőr nem hitte el,az állomásról kihívtak vkit, aki rámondta az okét. A sofőr mögött ki van téve a visszaúti buszok menetrendje, pontosan érkezett a busz és indult is vissza. Mi a 8:39-es Circummal mentünk ki, és kb 20 perc múlva ment fel a busz, és a 12:10-sel már le is jöttünk, pont elég volt az idő.
Sorrentot mindenkinek ajánlom, igazán jó hely, Amalfi és Positano gyönyörűek, könnyen elérhetőek busszal a sorrentói Circum megállójából, amire szintén jó még az Artecard, de a jegy sem vészes, Sorrento-Positano 1,80EUR/irány.
Az út csodálatos, de, aki érzékeny a szerpentines útra készüljön fel, mert a rövid táv ellenére az út Positanoig 1 óra, Amalfiig 2 óra. Az olaszok nagyon lazák, állni is lehet a buszon, de nagyon fárasztó.
Capri kimaradt, de még visszamegyünk! :)
Jó utat Mindenkinek!
Üdv:Barbara
#59 - Barbara - 2015.08.24. - 08:20
Sziasztok!Nápolya szertnék eljutni a reptérről a belvárosba!Azt már tudom hogy Alibusal jutok el,a buszon kivan írva hogy éppen milyen megállónál vagyok??A hotel Nuovo Rebecchino ba szeretnék eljutni!-a nápolyi foci stadionba hogyan jutok el???sao Paulo??szeretnék eljutni Sorrentoba is!olvastam hogy Circumvesuviana-val tudok eljutni!Hol tudok arra felszállni??még egy kérdésem lenne ha strandolni szeretnénk Nápolyba akkor ott tudunk vagy érdemes??Azt olvastam hogy koszos stb ..,és nincs is kijelölt strand!Köszönöm a válaszokat!!
#60 - Barbi - 2015.08.28. - 21:50
Sziasztok!

BARBARA: Köszönöm az érdekes, értékes és hasznos beszámolót minden látogató nevében!


BARBI: Eljutás a szállodába a 35-ös hozzászólásban (a vasútállomás az első megálló a busszal).
A Sorrento-vonat szintén a Napoli Centrale vasútállomástól indul.
A stadion túra keretében nem látogatható, de persze lehet, hogy meccsre mennél.
Eljutás a stadionba a szállástól: 2-es metróval Campi Flegrei állomásig.
Nápolyban nem lehet strandolni, de rengeteg lehetőség van strandolni: Capri, Ischia, Amalfi-part, stb, de egyik helyen sem kell különösen jó strandokat elképzelni, viszont szép helyek.
#61 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.08.30. - 17:40
Sziasztok!Nápolyban hogyan jutok el a belvárosból a hotel nuovo rebbechino-bòl a Sao Paulo foci stadionba tömegközlekedéssel??? Köszönöm!
#62 - Gránicz Aliz - 2015.09.02. - 21:51
Szia!

Ezt a kérdést már feltetted, csak akkor még Barbi néven, és meg is válaszoltam, tehát a válasz pont feletted.
#63 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.09.02. - 22:02
Szia Tibcsi,
október elején utazunk Nápoly környékére, Sorrento "szélén" lesz a szállásunk. Ha este be szeretnénk jutni Sorrentoba - állítólag - taxival tudjuk megoldani. Tudnál mondani árat? Köszi!
#64 - Marcy - 2015.09.16. - 09:00
Szia! Szeretnék érdeklődni, hogy az ArteCard Campania 7 napos érvényes-e Pompei-ra, Ercolanoba, esetleg Vezúvra? Használható-e Sorrento Amalfi buszjáratra, Vezúv buszra, illetve Alibus-ra? Válaszokat előre is köszönöm! :)
#65 - Hegedűs Feri - 2015.09.16. - 15:15
Sziasztok!

MARCY: Nem tudom pontosan melyik széléről hova gondolod, de egész Sorrento nyugat-keleti irányban kb 3 km. Egy Sorrentói taxitársaság árai pl.: 4 EUR alapdíj, majd 125 méterenként 0,40 EUR a díj.


FERI: Igen, az ArteCard Campania az egész régióban használható, ezekre a helyekre is, valamint a reptéri buszra is, valamint a Sorrento-Amalfi buszra is.
#66 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.09.16. - 17:01
Szia! Pompeibe van a szállásunk a Hotel Villa Florában. A reptérről hogy jutok el oda a legegyszerübben?Köszönöm a válaszod!
#67 - Klarissza - 2015.09.23. - 23:46
Szia!

Nápolyon keresztül.
Be kell menni a reptérről Allibus-szal Porta Garibaldira, majd onnan Circumvesuviana vonattal, Sorrento felé, Pompejibe.
A szállás a Pompei Scavi - Villa Misteri Circumvesuviana-állomás közvetlen közelében található:
https://goo.gl/maps/q2pXjrqxPTk
#68 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.09.24. - 00:09
Szia Tibcsi! Köszönöm válaszodat! Ha nem gond még kérdeznék, mert nagyon jó hogy Te ilyen jól tájékozott vagy!
Kedden érkezünk és szombaton megyünk el, de nagyon jó lenne sok mindent megnézni! Szeretnénk megnézni Pompei romjait, a Vezúvhoz feljutni, elmenni Capriba, persze Nápolyt is nézegetni, esetleg még Sorrentó, de az idő kevés! Te mit javasolsz hogy állítsuk össze a programunkat? És a grattákról mi a véleményed? Olvastam mindenféle infót, hogy nagyon drága, kicsit lehúzzák a turistákat, nem mindegy milyen hajóval mész ki, de volt pozitív hozzászólás is. Az biztos hogy gyönyörű lehet!!! A közlekedési jegyárakról is informálódtam, hogy lenne jobb? Napijegy vagy más kombináció? Hárman mennénk a lányom 17 éves neki gondolom már nem jár kedvezmény! Előre is köszönöm a válaszod! Klarissza
#69 - Klarissza - 2015.09.24. - 08:13
Szia!

Attól függ, mi érdekel titeket leginkább. Lesz három teljes napotok, ezalatt bőven belefér Pompeji, a Vezúv (ezt a kettőt akár egy nap alatt, hisz egy útvonalon vannak), egy másik nap Capri is, ha Pompeji és Vezúv egy nap, akkor a harmadik nap Sorrento is. A maradék 2 nap Nápoly.
Persze ha Nápolyban sok nevezetesség érdekel, akkor a kirándulási lehetőségek közül ki kell hagyni 1-2-t.
A jegyekkel kapcsolatban: jó lehet a 3 napos Artecard Campania, ha ennyi helyre mennétek, mivel ez tartalmaz tömegközlekedést, és belépőket is. Ez esetben érdemes egymás utáni 3 nap elhagyni Nápolyt, de mivel a 3 teljes napotok egymás után következik, ez egyébként is megvalósulna. Viszont ne 7 napos Artecard Campaniát vegyetek, mert az nem tartalmaz tömegközlekedést!
#70 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.09.24. - 18:18
Köszönöm a választ, nagyon kedves vagy!
Lehet hogy még kérdések merülnek fel ahogy összerakom a programokat, és akkor újból jelentkezem! Még egyszer köszönöm! Klarissza
#71 - Klarissza - 2015.09.24. - 19:30
Szép napot, sziasztok! Október legvégén készülünk Nápoly és környékét felfedezni. Még nem foglaltunk, az is lehet, hogy elnapoljuk tavaszig. Szabadság miatt a tervezett napokba beleesik november 1 is. Tudom, hogy az náluk is ünnep. Kérdésem, hogy 1-én minden zárva tart vagy lehet azért november 1-re is tervezni valami látnivalót?És gondolom a nyitvatartások is sokkal rövidebbek mint a nyári időszakban? Az időjárás november elején milyen ? Én is a Hotel Nuovo Rebecchinot néztem ki, természetesen az ára és a központi elhelyezkedése miatt. Véleményt szeretnék kérni a szállodárólis. A Tripadvisor nem értékelte túl, remélem azért nem olyan nagyon szörnyű. Tibcsi ,Neked mi a véleményed a Hotelről és a nov 1-ről stb ? Később az útiterv összeállításánál még igénybe venném a véleményeket. Előre is köszi! :)
#72 - Marisa - 2015.10.01. - 16:26
Szia!

Attól függ pontosan mit szeretnétek megnézni november 1.-én. A legtöbb nevezetesség nyitva lesz, de azért érdemes ránézni a pontos helyre, hogy az nyitva van-e.
Nem lesz rossz idő, ez Dél-Olaszország. Novemberben az átlagos napi maximumhőmérséklet 17 fok Nápolyban (és ebbe egész november beleszámít, lehúzza ezt az értéket november közepe-vége), összehasonlításképp Budapesten ez 8 fok. Itt vissza tudod nézni, hogy az elmúlt években milyen idő volt november 1.-én: http://goo.gl/yJ1LBE
Én is a szálloda különböző oldalakon lévő értékeléseit tudom nézni, átlagosak, nem annyira rossz, többen beszámolnak róla, hogy nem túl csendes.
#73 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.03. - 19:42
Kedves Tibcsi,
Novemberben mennénk, talán nov 10-15. Szerinted milyen időre számíthatunk? Az egyetlen, amitől félnék, az a folyamatos eső. A leírásod annyira jó és részletes, hogy útikönyv helyett ebből már minden fontosat megtudtunk, még egy kicsit szelektálnunk kell, de már így is köszönjük.

ÜdvÁgnes
#74 - Ágnes - 2015.10.21. - 19:19
Kedves Ágnes!

Örülök, hogy hasznos információkat találtál! :)
Nem lehet előre megmondani, hogy milyen idő lesz. De ez nagyon Dél-Olaszország, hideg nem lesz. De pont feletted, a 73-as hozzászólásban írtam a novemberi időjárásról. Annyival kiegészíteném még, hogy a havi csapadékmennyiség 162 mm, ami azért elég jelentős, a budapesti 59,9 mm-hez képest. Átlagban a hónap 30 napjából 11-en esik legalább 1 mm csapadék.
#75 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.21. - 19:30
Szia,
négy napra mennénk Nápolyba, és a 3 napos Campania Artecard-ot szeretnénk használni. Fiam 15 éves, de az artecardból csak standart és 18-25 év közötti van. Mit javasolsz: vegyek neki az utóbbiból, vagy van valami alternatív megoldás (és azért hagyták ki az artecard körből az ekkora korú gyerekeket). Köszönet előre is!
#76 - Tamás - 2015.10.21. - 23:56
Szia!

Ez azért lehet, mert van, ahova ingyenes 18 éven alul a belépés (pl. Pompeji, Herculaneum, Nápolyban is bizonyos helyek), van, ahol pedig kedvezményes, így nagyobb kedvezmény kapható, mint az Artecarddal.
Ugyanakkor ha csak Nápolyba mentek, akkor kérdés kell-e ArteCard Campania, nem elég-e a sima ArteCard Napoli (bár lehet vonatoztok még Sorrentóba is, stb., ill. a másik 2 nap barangoltok Campaniában, csak nem írtad)
#77 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.22. - 09:04
Köszönöm az információt! Mivel tervben van Pozzuoli és Pompeji is, beszerzek a fiúnak is egy Artecardot.
#78 - Tamás - 2015.10.22. - 20:46
Szervusz,
fantasztikusan összeszedted itt a legfontosabbakat, egyszerűen szuper!
két kérdésem lenne azonban
nov 1-jén tervezzük caprit meglátogatni, mennyire befolyásolhatja az ünnep az utat, úgy értem az éttermek nyitva lesznek-e, illetve a hajó is járni fog rendesen?
a másik az artecarddal kapcsolatos, a szabadon választható ténylegesen szabadon választható, vagy a legtöbb helyen csak kedvezményt kapunk az árból? - a honlap alapján nekem nem egyértelmű-
ezer hála és köszönet!
#79 - franciksa - 2015.10.22. - 21:05
Szia!

Örülök, hogy hasznos információkat találtál!
Természetesen járni fog a hajó, és sok étterem is nyitva lesz.
Nem teljesen szabadon választott, mert az első 3 / 2 hely ingyenes, nem pedig simán 3 vagy 2 hely, és igen, bármi lehet, amit magában foglal az Artecard Napoli / Artecard Campania.
#80 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.23. - 14:26
Kedves Tibcsi,
A reptérről hogyan jutok el a hotel Euoropeoba miután leszállok az Alibusról? Ja és hol szálljak le róla?Via Mezzocannone 109.
Előre is köszi. Üdv Judit
#81 - Judit - 2015.10.24. - 00:14
Kedves Judit!

A vasútállomásnál szálljatok le. Onnan L1 metró Universita állomásig, majd 500 m gyalog:
https://goo.gl/maps/1TjrKsRvbA82
#82 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.24. - 09:33
Üdv Tibi!
Az artecard campania érvényes a hajókra is, pl; Sorrento-Capri, Capri- Nápoly? Azt terveztük, hogy Nápoly 1éj, -pompei, vezúv- Sorrento 1éj, Capri 1éj, vissza Nápoly, kevés múzeum, 1 felnőtt, 1 18-25, 1 12éves. Érdemes artecardozni?
#83 - István - 2015.10.24. - 22:47
Szia!

Hajókra nem érvényes.
Az Artecard elég gyakran megéri, talán a legkedvezőbb turistakártya Európában, valószínűleg meg fogja érni ennyi helyre, de attól függ, pontosan hova, és milyen belépős helyekre mentek be. Mindenesetre, a kártya nélkül Pompeji már eleve 11 EUR lenne, Nápoly-Pompeji vonatút egy irányban 3,20, Nápoly-Sorrento pedig 4,50 EUR lenne, Nápoly reptér-Nápoly egy irányba 3 EUR a buszra. Ha az utazásokat oda-vissza számolom, a Pompeji-belépővel együtt már el lett érve a 3 napos ArteCard Campania ára.
De a 12 évesnek nem feltétlenül kell, mivel ő sok helyre ingyen megy be.
#84 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.25. - 11:15
Köszönöm szépen a gyors és pontos választ. Szép napot!
#85 - István - 2015.10.25. - 12:06
Szia!

Én is 4 napra megyek nemsokára Nápolyba, és van egy kérdésem. ArteCard Campaniával szeretnénk utazni, mivel Nápolyon kívül is utaznánk, elsősorban az ingyenes tömegközlekedés miatt használnánk. Sehol nem találtam arra infót, hogy 14 éves gyerek mivel utazhat szintén ingyenesen. Ez a kártya érvényes az Alibus-ra is?
Előre is köszönöm a választ! :-)
#86 - Timár Judit - 2015.10.27. - 10:40
Szia!

Érvényes az Alibus-ra.
Csak 6 éven alul lehet ingyen utazni. Tehát nekik venni kell jegyet, vagy nekik is lehet venni Artecardot, de pusztán a tömegközlekedés miatt nekik valószínűleg nem éri meg, mivel sok helyre ingyen mehetnek be.
#87 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.27. - 11:11
Szia!

Köszönöm az előző válaszodat!

A négy ArteCarddal járó kiadás felvetette az autóbérlés kérdését.
Négyen megyünk 4 napra Nápoly környékére. A szállásunk Torre del Graco-ban lesz. Nápolyban csak két fél napot fogunk tölteni. Ez esetben mennyire lehet jó megoldás az autóbérlés? Elsősorban parkolási lehetőségekre, árakra gondolunk, Vezúv, Pompei, Amalfi környékén.

Köszi!
#88 - Timár Judit - 2015.10.27. - 17:33
Szia!

Magában Nápolyban biztosan nem ajánlanám a forgalom, a rossz vezetők, a nehéz parkolás, és az autólopások miatt. Ha mégis béreltek, akkor olyat, amin széleskörű biztosítás van, vandalizmusra, lopásra is.
De szerintem Vezúv, Pompeji, Amalfi környékén is jobban jártok, és nem stresszeltek, ha nem autóztok.
#89 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.10.27. - 17:41
Szia Tibcsi!
Szeretném a tanácsodat kérni: ha Nápolyból Bariba szeretnénk a hétvégén vonatozni, akkor előre meg kell venni a jegyet? Vagy ráérünk indulás előtt, mint itthon? Ezt az oldalt néztem...: https://www.lefrecce.it/B2CWeb/search.do?parameter=searchOutputViewer&cFID=7lQATZ9uJ4yB előre is köszönöm szépen!
#90 - Tünde - 2015.11.18. - 13:11
Szia!

Nem kell előre megvenni a jegyet, viszont előre megvéve jóval olcsóbb lehet. Azonban ilyenkor figyelni kell, hogy a legolcsóbb jegyek nem visszaválthatók, stb., tehát lekésés, ilyesmi. esetén a jegyár elveszik. Úgy látom átszállásos az út, az út Regional típusú vonattal megtett részére nem szükséges megvenni előre a jegyet, az a típusú vonat nem lesz olcsóbb.
#91 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.11.18. - 13:48
Köszönöm szépen!!! :-)
#92 - Tünde - 2015.11.18. - 17:42
Szia Tibcsi!
Segítséget szeretnék kérni Tőled. Azt írtad, hogy az artecard honlapján az "artecard is" menüpontban fel vannak sorolva a helyek, ahová felhasználható a kártya. Ez így is van, és ott látható Pompei is, ami miatt engem a leginkább érdekelne. A honlap viszont a 3 napos kártyánál felhoz egy listát, hogy abból lehet 3 helyet szabadon választani, a 4-diktől pedig féláron van a belépő. Ebben a listában viszont nem szerepel Pompei. Most akkor érvényes Pompei-be is vagy sem?
Lehet, hogy még lesznek kérdéseim... :)

Köszönöm
Móni
#93 - Móni - 2015.12.26. - 16:25
Szia!

Biztos, hogy érvényes az ingyenes lehetőség is Pompeiibe a 3 napos Artecard Campaniánál, és a 3 naposnál is szerepel a listában, Scavi di Pompei néven, valamint magára Pompei-re rámenve, ezt is írja:
"free: this site is among the top 2 you visit.
concession with >artecard: you have chosen to visit this site from 3° admission onwards"
Ha van még kérdésed, írj! :)
#94 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.12.26. - 16:57
Köszönöm a gyors választ. :) Megtaláltam azt, amit írtál, most már csak azt nem látom tisztán a honlapjukon, hogy mennyi az ára, mert itt 21-eurót ír:
http://www.campaniartecard.it/artecard_Napoli.cfm
Itt viszont a Scavi di Pompei-re kattintva, az ">artecard Tutta la Regione" résznél 32 euró a 3 napos standard:
http://www.campaniartecard.it/site.cfm?id=18
Lehet, hogy csak én vagyok értetlen, meg az angol tudásom is gyengécske, de ez nekem nem tiszta. :(
#95 - Móni - 2015.12.26. - 20:31
Az az Artecard Napoli, ami 21 EUR, az nem érvényes Pompeiibe, csak Nápolyban. Ahogy itt is az oldalon szerepel, a nápolyi 21, a Campaniás (ArteCard Campania), ami az egész régióba, így pompei-be is érvényes, 32 EUR.
De az biztos, hogy azon az ő honlapjukon nem könnyű kiigazodni, nem feltétlenül egyértelmű, mi, hova, mennyi.
#96 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2015.12.26. - 20:50
Így már nekem is egyértelmű, köszönöm. :) A leírásod teljesen korrekt, csak az zavart meg, hogy az egyik hozzászólásodban "csak" artecard-ként említetted, és én abból indultam ki, az már elkerülte a figyelmemet, hogy kétféle is van, de így újra elolvasva már tiszta. Ne haragudj, hogy figyelmetlenségből raboltam az idődet!
Köszi még egyszer és további szép ünnepet (már amennyi hátra van belőle)! :)
#97 - Móni - 2015.12.26. - 21:08
Kedves Tibcsi,

5 napra utazok Nápolyba 12 és 14 éves gyerekekkel. Az ArteCard Campaniaból vennék akár 2 db-ot is magamnak, hogy a környéket kényelmessen megnézzük. A látnivalók a 18 év alattiaknak többnyire ingyenesek, de régiós utazásra nem találtam nekik kedvezményes pár napos lehetőséget. Van esetleg valami ötleted? Ha megveszem a 18-25 éveseknek valót az ideális megoldás lehet?
Előre is köszi, Andi
#98 - Andi - 2016.01.02. - 15:44
Kedves Andi!

A 18-25 éves Artecard Campania akkor jó, ha megérné programotok függvényében úgy, hogy egyébként is ingyenesek lennének a belépők. 25 EUR ugye az ára 3 napra, és pl. egy Nápoly-Pompeji út csak 3,20 EUR, Nápoly-Sorrento meg 4,50 (oda-vissza mindezek kétszer annyi), nápolyi napijegy szintén 4,50.
#99 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.02. - 21:30
Szia Tibcsi!
Szeretném a véleményedet kérni, hogy Capriról Amalfiba (természetenen itt hajóval) majd onnan Nápolyba mivel a legjobb eljutni, hogy a csodálatos partvidéket is lássuk? Időznénk Positanoban és Sorrentoban is. Ebben az esetben érdemes artecard Campania? Köszönöm előre is válaszod!
#100 - Judit - 2016.01.08. - 10:11
Szia!

Capriról Amalfiba nem tudtok jelenleg közvetlenül hajóval eljutni (vagy nyáron mennétek?) Capriról Sorrentóba megy ebben az időszakban hajó. Menetrendek:
http://www.capri.net/en/ferry-schedule?from=capri&to=sorrento

Amalfi, Positano és Sorrento között ez a busz közlekedik (a PDF alján):
http://www.sitabus.it/wp-content/uploads/2015/11/5070_Amalfi-Sorrento_Dal011115.pdf

És Sorrentóból tudtok majd eljutni Nápolyba vonattal.

Artecard Campania hogy megéri-e, attól függ, milyen nevezetességekhez veszitek igénybe, pontosan mennyit utaztok, ennyiből nem tudom megmondani, pusztán a Sorrento-Nápoly vonatúthoz, és 2 buszozáshoz az Amalfi-parton még nem éri meg.
#101 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.08. - 10:31
Szia!
Május 14-20. között tervezzük az utazást. Capri (3nap) majd visszafelé Amalfiban vagy Sorrentoban (2nap) és Nápolyban (2nap). Annyi nevezetességet szeretnénk megnézni, amennyi kényelmesen belefér az időnkbe. Egyáltalán nincs vagy csak nyáron közlekedik hajó Capri-Amalfi között? Még egy kérdés: Amalfiból el tudunk jutni busszal Ravelloba? Köszi! Judit
#102 - Judit - 2016.01.08. - 12:19
Szia!

Májusban elvileg beindulnak a Capri-Amalfi hajók, de csak napi egyszer, majd a megadott oldalon tudod nézni a menetrendet, az érkezési állomást Amalfira állítva.
Amalfi és Ravello között is van busz:
http://www.sitabus.it/wp-content/uploads/2013/09/Amalfi-Maiori-Ravello.pdf
Az első kék, az első zöld táblázatok után a második kék menetrendek.
#103 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.08. - 18:59
Szia Tibcsi!
Az lenne a kérdésem,hogy Nápoly tényleg olyan veszélyes,mint amilyennek mondják?Mennyire valós a veszély?Ki lehet merészkedni este az utcára,vagy sötétedés után inkább jobb a hotelben maradni?"Csak" zsebtolvajokra számítsunk,vagy előfordulhat késsel fenyegetős dámadás is?
Válaszod előre is köszönöm!
#104 - Tibor - 2016.01.12. - 23:40
Szia!

Nápoly hírneve ilyen szempontból elég rossz, rosszabb a közbiztonság mint Magyarországon, pl. Budapesten, de nem feltétlenül annyira rossz a helyzet valójában. Érdekes, hogy sokak azt mondják, hogy tényleg rossz, míg mások nem értik, miért kell ezt a hírnevet táplálni és semmi rosszat nem tapasztaltak. Az biztos, hogy zsebtolvajokra, akik akár robogóról támadnak, figyelni kell, ilyen szempontból rosszabb a helyzet mint más nyugati nagyvárosokban. Érdemes megtenni a tippek, tanácsok végén írt óvintézkedéseket, és nem nagyon mutogatni értékeket. Éjszaka érdemes elkerülni a vasútállomás környékét, és a kihalt helyeket. Hogy hogyan érzékelik az emberek ilyen szempontból Nápolyt, az hozzáállástól is függ, meg az adott embertől, hogy mennyire könnyen válik áldozattá.
#105 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.13. - 08:03
Szia Tibcsi!
Még kérdeznék... :)
1. Meg tudnád nekem mondani, hogy az Artecard Campania-t a repülőtéren is meg lehet-e venni, és, ha igen, ott pontosan hol? Vagy könnyen észrevehető helyen árulják?
2. Capri-ra ilyenkor télen is érdemes áthajózni, vagy azt javasolt meghagyni nyári alkalomra?
3. Egyébként jól tudom, hogy az Artecard Campania a hajóra nem vehető igénybe?
Köszi :)
Móni
#106 - Móni - 2016.01.19. - 12:23
Szia!

Nem tudom pontosan a reptereset, mert egyrészt úgy látom a reptéren nem, csak a Centrale vasútállomáson lévő Artecard infópontban vehető meg. Ugyanakkor, ha szeretnéd már a reptérről használni, megveheted online is: http://goo.gl/CtuyvV
és úgy már azt írják, hogy átvehető a reptéren az artecard infópontban 9:00-18:00-ig, akkor ezek szerint ott nem árulnak, csak átvehető az online megvásárolt.
Caprira a hajóra, és a Capri tömegközlekedésre nem vehető igénybe.
Télen Capri egy "szellemváros". Kevesen vannak, és sok minden zárva. Ha ez nem zavar, akkor persze télen is szép, és érdekes is lehet így a hangulata.
#107 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.19. - 14:30
Szia!
Köszi szépen a gyors választ! Ma hallottam egy ismerőstől, hogy Nápolyban vasárnap zárva van minden, üzletek, éttermek is. Igaz ez, így készüljünk?
Köszi
Móni
#108 - Móni - 2016.01.20. - 16:58
Szia!

Sok minden zárva lesz, de lesznek azért nyitva éttermek és üzletek.
#109 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.21. - 14:25
Kedves Tibcsi,
Abban kérem a segítségedet, hogy a repülőtérről hogyan jutunk el a Hotel Colombo-ba (Via Nolana 35) miután leszállunk az Alibusról? Illetve melyik megállónál kell leszállnunk?
Előre is köszönöm. Üdv., Bernadett
#110 - Bernadett - 2016.01.31. - 10:11
Kedves Bernadett!

A vasútállomáson szálljatok le, a szálloda a közvetlen közelében van:
https://goo.gl/maps/ke12xp88Hbr
#111 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.01.31. - 11:26
Üdv!
Jól olvastam a korábbi hozzászólásokban, hogy az artecard campania használható a vonatokon, buszokon, metrón is Nápolyban és a környékén? Szombaton és vasárnap a látnivalók (múzeumok, vár stb..) nyitva szoktak lenni vagy érdemes külön megnézni a nyitvatartásukat? Tudja valaki, hogy a repülőtérre mennyi ideig tart az út a buszokkal, mivel a google maps szerint csak 4 km körül van az út, viszont a busszal 40 percig tart ezt megtenni. Ekkora a forgalom vagy ilyen lassú a busz? Ha valamit elnéztem, ne nevessetek ki. :-D Köszönöm a válaszokat!
#112 - Sandi01 - 2016.02.09. - 17:25
Szia!

Igen, a 3 napossal lehet tömegközlekedni Nápolyban és Campania régióban is, lásd a leírásban.
A látnivalók nyitva vannak hétvégente, esetleg rövidített nyitvatartással, de itt az oldalon is szerepelnek a nyitvatartások, ahol elérhetők.
Csak 15-20 perc az út a vasútállomásig, forgalomtól függően.
#113 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.02.10. - 14:32
Köszönöm a választ! Még annyi kérdésem lenne, hogy a "vulcano solfatara"-hoz hogyan lehet eljutni?
#114 - Sandi01 - 2016.02.10. - 15:11
2-es metróval Pozzuoli Solfatara állomásig, majd gyalog kb. negyed óra. Belépő 7 EUR. Ki is egészítem a leírást a vulkánnal.
#115 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.02.10. - 15:19
Szia!

Tudnál nekem segíteni, hogy a repülőtérről hogyan jutunk el legegyszerűbben a JFK (Viale J. F. Kennedy 143, Fiera Fuorigrotta negyed, 80125 Nápoly, Olaszország) hotelba?

Köszönöm!
#116 - Beus - 2016.02.14. - 13:34
Szia!

Alibus-szal Napoli Centrale vasútállomásig, majd 2-es metróval Campi Flegrei állomásig.
#117 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.02.15. - 15:38
Kedves Tibcsi!
Jól értelmezem-e, hogy a 3 napos, 21EUR-os ArteCard Napoli-val el lehet menni a metro L2-n egészen Pozzuoliig? (vagy ide már a Campania kell)
Ugye a Solfatara belépőjéhez nem használható az ArteCard?
#118 - Temesvári Márta - 2016.02.18. - 22:17
Kérdés még:
http://www.napoliunplugged.com/wp-content/uploads/2011/09/ConsolidatedMetroMap_pg1.jpg
Amennyiben jól értelmezem, a fenti linken lévő térkép 1számú zónájában érvényesek a "normál" közlekedési jegyek, egyúttal az ArteCard Napoli is, ugye? Ez egyébként lefedi Pozzuolit is, ám a repülőteret nem látom, azt is?
Vajon lehet heti közlekedési bérletet venni a repülőtéren is?
Ha azt veszünk, ám szeretnénk Ercolanoba is elmenni, lehetséges-e valamiféle kiegészítő jegyet venni a hetijegyünkhöz, vagy oda külön jegyet kell venni?
#119 - Temesvári Márta - 2016.02.19. - 09:37
Kedves Tibor!

Positanoba szeretnénk eljutni, de nem találtam meg, hogy a nápolyi repülőtérről milyen busz megy oda, vagy miképpen lehetne megközelíteni, inkább autóval lenne érdemes? Előre is köszönöm válaszát!
#120 - Ildi - 2016.02.19. - 16:46
Kedves Tibor!
A húsvéti ünnepekre van kedvező ajánlatunk Nápolyba. Milyen hátránya van, válasszunk más időpontot? (kirándulni is szeretnénk a környező nevezetességekhez) Köszi Dezső
#121 - Biró Dezső - 2016.02.21. - 11:49
Nyáron, júliusban autóval megyünk olasz körútra. Egy hetet Nápolytól 90 km-re leszünk és szeretnénk Nápolyt és környékét bejárni autóval és átmenni Caprira is.
Kérdésem:
- A saját autót hagyjuk a szálláson és vonattal vagy más eszközzel menjünk Nápolyba vagy nyugodtan mehetünk a saját autóval (BMW5)
- Caprira autóval menjünk át vagy csak mi hajózzunk át
- Ha autó nélkül megyünk át, ott hogyan fogunk tudni szétnézni
- Nápolyban vannak-e olyan parkolók (lehetőleg őrzött) ahol jó szívvel ott hagyhatjuk az autót.
A Vezúv, Pompei...stb. látnivalók környékén megoldott-e a parkolás
- Egyéb tanácsok?
köszönettel Norbi
#122 - porsze norbert - 2016.02.21. - 12:29
Sziasztok!

MÁRTA: Az egy metrótérkép, azért nincs rajta a reptér. De az Artecard érvényes a repülőtérről is az Alibusra.
Azt viszont sajnos nem tudom megmondani hogy Pozzuoliba jó-e az Artecard Napoli, vagy Campania kell.
Nincsenek kiegészítő jegyek, ha elhagyjátok Nápolyt, akkor jegy kell a vonatra (vagy Artecard Campania). A közlekedési bérletek nem érvényesek az Alibusra, de ha lesz Artecardotok, nem is kell semmilyen közlekedési bérlet az érvényessége idejére.


ILDI: A reptérről Sorrentóba lehet eljutni. A busz menetrendje itt: http://goo.gl/xsjYYL
Látható hogy nem jár túl gyakran, illetve az utolsó 19:30-kor megy. Tehát ha nem jók az időpontok, akkor be kell menni Alibus-szal Nápolyba, és onnan vonattal Sorrentóba. Vagy valamilyen transzferszolgáltatással/taxival is el lehet jutni Sorrentóba/Positánóba.
Sorrentóból, miután eljutottál a reptérről, vagy Nápolyból, Positanóba pedig busszal lehet eljutni. Menetrend itt, a pdf legalján:
http://www.sitabus.it/wp-content/uploads/2015/11/5070_Amalfi-Sorrento_Dal011115.pdf
(de lehet nyáron lesz újabb menetrend)


DEZSŐ: Szerintem nincs hátránya, pláne, ha nagyon kedvező az ajánlat, közlekedés mindig van, és pl. Pompeii sincs zárva. Attól függ, hova mennétek a környéken, mit néznétek meg Nápolyban, lehet, hogy valami épp zárva lesz, de általánosságban nem tudom minden helyről megmondani, de pl. az Amalfi-part nem "nyitvatartásos", stb.


NORBI: Nápolyba semmiképp se menjetek be autóval. Amellett, hogy nem biztonságos, nagyon rossz ott vezetni, és a parkolás is drága. Mivel szerintem nem kéne átmenni oda autóval, így autó nélkül fogtok Caprira hajózni.
Mindenestre, Nápolyban itt vannak parkolóházak, de nincs róluk bővebb információm:
http://www.car-parking.eu/italy/naples/car-parks
Capriban közlekednek buszok, ill. attól függ ott pontosan merre mennétek.
Vezúvba, Pompejibe is jobb, ha nem autóval mentek. De mindkét helyen van parkoló, de ezek a részek sem olyanok, ahol tanácsolható a vezetés, parkolás, sok stressztől kímél meg, ha kihagyjátok.
#123 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.02.22. - 01:47
Szia!
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e csomagmegőrző Ercolano Scavi megállónál, hogy ne bőrönddel menjük fel a Vezúvra? Sajnos csak így férne bele az időnkbe.
A választ előre is köszönöm.
#124 - Detti - 2016.02.28. - 11:25
Szia!

A vasútállomáson nincs (de ha visszamentek később Nápolyba, akkor hagyhatjátok a Napoli Centrale állomáson, ott van). Ugyanakkor Hercaluneum bejáratánál van, és egyes információk szerint a Vezúvnál is, a bejáratnál, de azt nem tudom megerősíteni.
#125 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.02.28. - 17:33
Sziasztok!
Pár információval szeretném én is gazdagítani az oldalt.
Nápolyban a vasútállomás környéke tényleg eléggé gáz,figyeljetek az értékeitekre,kapaszkodjatok a táskába (arrafelé mások is így közlekednek).Próbáljátok meg minél gyorsabban elhagyni azt a környéket,főleg este.De ha éberek vagytok,és nem tűntök áldozatnak(nem lóg ki a farzsebből a pénztálca,nem a hátatok mögött hordjátok a táskát,stb.)akkor nem történhet baj.
A pizzák temploma.A L’Antica Pizzeria da Michele.Ide mindenképp el kell menned,ha pizzaimádó vagy!Ami lényeg,ne rettenj meg,ha odaérve azt tapasztalod,hogy 80-100 ember ácsorog a bejárat előtt.(Mi is így jártunk,pedig már este 10 óra volt,mire odaértünk.)Először mi is tanácstalanok voltunk,hogy most mi legyen,mikorra fogunk mi itt sorra kerülni,de aztán láttuk,hogy bizony vannak,akik csak úgy átvágnak a tömegen és bemennek az étterembe.Nem értettük.Aztán kiderült,hogy úgy működik a dolog,hogy bemész,kiválasztod a pizzát,kifizeted,és eldöntheted,hogy elviszed,vagy le szeretnél ülni.Ha elviszed,akkor gyorsabban hozzájuthatsz a hőn áhított eledelhez,ott bent az étteremben sorban állva megvárhatod(ez nálunk kb fél óra volt),ha le szeretnél ülni akkor,már durvább a helyzet.(Nekünk akkor azt mondták,hogy kb 1 óra)Na erre vártak azok,akik az étterem előtt ácsorogtak.Ekkor is ki kell előre fizetni a pizzát,majd felírják a nevedet és ha sorra kerülsz,szólítanak. De a pizza az isteni,az biztos! :-)
#126 - Tibor - 2016.04.29. - 21:04
Ha a Vezúvra szeretnétek felmenni,és az EAV buszt választjátok, (ez a legolcsóbb,kb 5 euro egy return jegy,amit egyébként a buszon tudtok megvenni) jó tudni,hogy Pompei Scavi vasútállomástnál is van megállója,az állomás kijáratával szembeni oldalból,kicsit balra áll majd meg a busz.(Ezt csak azért írom,mert többen eléggé tanácstalanul keresgélték a buszmegállóját,de azt nekeressétek,mert nincs kitáblázva.)Egy nagy kék busz lesz az.Visszafelé pedig legyetek óvatosak,mert a buszsofőr nem nagyon tartja magát a menetrendhez,érdemesebb korábban odaérni,mert nálunk is 8 perccel hamarabb elindult.Azonkívül ha meglátjátok a buszt,csapjatok le rá,intsétek le,mert nálunk meg sem állt,ki sem nyitotta az ajtót.Ahol meg szoktak fordulni a buszok,illetve kocsik,mi ott intettük le,nekünk kinyitotta az ajtót,de aztán már meg sem állt addig,amíg vissza nem ért a vasútállomáshoz.De egyébként érdemes felmenni,a Vezúv hatalmas élmény volt!
Akit érdekel,itt a busz menetrendje:
POMPEI (Piazza Anfiteatro) - VESUVIO (Quota 1000 mt)

POMPEII (From Piazza Anfiteatro) - VESUVIUS (Altitude 1000 m.)
08.00 – 9.40 - 10.30 - 11.20 - 12.10 - 13.00 - 13.50 - 14.40


VESUVIO (Quota 1000 mt) - POMPEI (Piazza Anfiteatro)

VESUVIUS (Altitude 1000 m.) - POMPEII (To Piazza Anfiteatro).

09.00 – 10.40 - 11.30 - 12.20 – 13.10 – 14.00 - 14.50 - 16.40

Annyit még hozzátennék,hogy onnantól ahol le tesz a busz,a séta a kráterig inkább 40 perc. :-) (Ha fiatal és edzett vagy.)
Üdv:Tibor
#127 - Tibor - 2016.04.29. - 21:20
Szia Tibor,
Májusban megyünk Nápolyba és két kérdésem lenne. Az első, hogy egy Vezúv, Pompeji és Herculaneum látogatás belefér-e egy napba, ha igen mikor célszerű reggel elindulni. A másik kérdésem, hogy egy Nápoly- Sorrento-Capri-Nápoly kör megjárható-e egy nap alatt. Ha igen hogy érdemes menni és kb mibe kerülnek a jegyek.
Nagyon köszönöm a választ.
Üdv Ágnes
#128 - Ágnes - 2016.05.01. - 21:25
Sziasztok!

TIBOR: Köszi a hasznos és érdekes beszámolót, minden látogató nevében!


ÁGNES: Akár bele is férhet Vezúv Pompeji és Herulaneum. Nápoly, Sorrento, Capri, már nehezebben, hiszen pl. Caprin sok dolgot lehet megnézni, Sorrentóból sem rohan el szívesen gyorsan az ember, és az utazási idők is hosszabbak. Nápolyból Sorrentóba vonattal, Sorrento-Capri hajó, Capri-Nápoly hajó. A Sorrento és Capri menüpontokban a leírások végén részletesen találsz információt az eljutásokról, de ha van még kérdésed, írj még.
#129 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.05.02. - 20:05
Kedves Tibor,
Nagyon hasznos dolgokat olvastam az oldalon..Július elején mennénk(7-12), ha minden igaz 5 napra..első körben a hotel Tiempot néztük, de gyorsan körbejárva a környéket google mapon..kicsit el is ment a kedvünk tőle.. vagy ne hátráljunk?! :) 2 gyerköccel mennénk..de már teljesen elvesztünk a hotelek rengetegében..Néztük a Hotel Minit is..de oda azt irtak sokat kell gyalogolni...Tudom, hogy nem kereshetsz helyettünk..de hátha van valami ötleted egy olyan szállásra ami egy kisgyermekes családnak való, inkább ha lehet vízközelben...tömegközlekedés sel könnyen megközelithető, reggeli is lenne..és helyszínen fizetendő..kirándulni a Vezuvhoz, Pompeibe, Sorento fele mennénk...lehet hogy valamelyik kártyát is érdemes lenne kiváltani..a fiúk 5 és 9 évesek...Megköszönöm bármilyen tipped, ötleted! Üdv: Trixi
#130 - Trix - 2016.05.13. - 21:54
Először is gratulálok az oldalhoz, már többször merítettem ötletet belőle - legutóbb Londonhoz. Július elején utazom nagyfiammal Nápolyba 5 nap (4 éjszaka). Ez egy kombinált ballagási-születésnapi ajándék lesz. Meg tudnád mondani, hogy Barcelonához képest milyen a nápolyi közbiztonság? (jobb, rosszabb, u.az) Barcelonában túléltünk már egy rablást fényes nappal a Sagrada Familia metroállomáson... Hova foglaljunk szállást Nápolyban? Vagy inkább hova ne? Én szeretnék 2 napot Sorrentóban, 2 napot Nápolyban tölteni. Nem akarjuk túlzsúfolni a napokat, az egyik legfontosabb- jó pizzát és halételeket enni...

Előre is köszi az infókat!
#131 - Szilvi - 2016.05.16. - 20:55
#130 - Trix - 2016.05.13. - 21:54

Mi tavaly július 15-19 között voltunk Nápolyban, a Tiempoban szálltunk meg. Vagy tavaly sikerült olcsón elcsípnünk egy szobát vagy idén elszálltak az áraik, de most nem őket választottuk volna, ha lett volna szabad szobájuk akkor, amikor mi tervezzük az érkezést. A környék lepukkantnak tűnt, viszont mi gyalog mentünk a Garibaldihoz (éjjel is). Vagy annyira gáz a közbiztonság, hogy még a fura alakok sem jártak arra potenciális áldozat hiányában vagy csak tényleg nagyon meleg volt vagy jó volt az őrangyalunk... A hotelben semmi extra meglepetés nem ért, csak az a minimum, amit mindenhol elvár egy vendég.

A 3 napos, tömegközlekedésre is jó Artecardot viszont nem lehetett megvásárolni akkor! A Garibaldin az ügyfélszolgálatukon sem volt és e-mailben is érdeklődtem és ott is azt írták, hogy nincs, illetve Ercolanoban sem lehetett venni.

A tömegközlekedés olyan, amilyen. Ültünk magára hagyott buszon egy órát, ahol legalább légkondi volt és vártunk villamosra is sokat. A metró és circumvesuviana beeresztő kapuk, hol kinyíltak, hol nem, de legalább majd toleránsabbak leszünk, amikor nálunk nem működnek majd így. :)

Rendkívül magas páratartalom és nagyon meleg volt. Aki ilyen időjárást fog ki, az ne nagyon számítson arra, hogy n+2 nevezetességet meg fog tudni nézni egy nap. De mi nem is azért megyünk nyaralni, hogy pipálgassuk a kis füzetben, hogy mit kell még megnézni.
#132 - VNV - 2016.05.17. - 00:28
Köszönöm szépen a választ...végül ennél maradtunk: https://www.tripadvisor.co.hu/Hotel_Review-g187781-d654331-Reviews-Hotel_Montestella-Salerno_Amalfi_Coast_Campania.html..és nápoly helyett Salerno.. pipálgatni annyira én se szeretnék..meg úgye ember tervez..Isten végez..ki tudja milyen időjárást fogunk ki...Rómát szívesen megnézném pl...ahogy néztem kb 1-2 óra lehet vonattal...az artecardot online elore meglehet vasarolni?
#133 - Trixi - 2016.05.19. - 08:02
Szia!
Már kétszer 1 hetet voltunk Nápolyban az alap közlekedési, és jegyrendszerek tiszták - még az olaszokhoz mérten is :) Sok mindent láttunk, amit szerettünk volna, viszont artecardot nem használtunk. Itt mindenki a 3 napos, belépős változatot keresi. A honlapjukon láttam 7 napos, tömegközlekedésre vonatkozót, amihez szeretnék kérni pár kiegészítő infót. Érvényes egész Nápolyban a tömegközlekdésre, reptéri Alibusra, a Curcumra Sorrentóig, a Cumanara - végig, Baiaig? Illetve vonatra jó-e vagy bármire Casertába?
hétfőtől vasárnapig, vagy 7 napig érvényes? Most 10 napra mennénk...
Illetve át lehet-e menni Nisidára, valamint Sorrentóból mivel érdemes átmenni Positanoba, Amalfiba?
És a Capo Posilliponál a híres kilátás a parkban bent van, valahol megjelölve?
Köszönöm előre is a választ... Nekünk Nápoly igazi szerelem lett... :)
#134 - Kovács Kata - 2016.05.20. - 12:39
Szia,
lehet hulye kérdés, de kajálásnál milyen árakra kell számítani kb.? van náluk is menu vagy valami olcsóbb helyek esetleg? Koszi
#135 - Erika - 2016.06.02. - 22:34
Sziasztok!
Tudja valaki esetleg hogy a nápolyi reptérről induló curreri viaggi busz honnan indul pontosan? Érvényes rá az Artecard Campania, vagy külön kell rá jegyet venni? Lehet neten is? Köszönöm
#136 - Szilvi - 2016.06.03. - 13:07
Szia!

Nem érvényes arra a buszra az Artecard Campania. Úgy látom, hogy igen, lehet itt online jegyet venni: http://www.curreriviaggi.it/eng/autolinee.html
de egyszerűen megveheted a sofőrtől is.
#137 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.06.07. - 00:11
Szia!

Nagyon Köszönjük a sok, hasznos információt!
Két éve már voltunk Nápolyban és Pompeit is megtekintettük Campania Artecard-dal.

Idén kivisszük a gyerekeket is és sok kérdés merült fel bennem, hátha tudsz segíteni!

1, Pompei-nél lesz a szállásunk, lehet-e ott artecard-ot venni?

2, A gyerekek életkora 9 és 12 év, Nekik is kell-e kártyát venni, mert nem találtam rá leírást, csak hogy 18-tól tuti kell.

3, Ha magunknak megvesszük a kártyát, akkor a 3 napos tömegközlekedési jeggyel a gyerekek is utazhatnak velünk a tartományban? (ha nekik nem kell artecard)

4, gyerekjegy mennyibe kerül a "héven" és a Nápoly-i tömegközlekedés? Érdemes esetleg nekik napijegyet venni?

5, van-e tartományi napijegy, vagy csak Nápoly-i?

Illetve egy más jellegű kérdés:
Érdemes-e olasz feltöltőkártyás nettet venni, ha igen, mennyibe kerül és hol lehet megvenni (sim kártyával)

Köszönettel várom a válaszokat!

Üdv:
Nospapa
#138 - Nospapa - 2016.06.13. - 10:44
+1 kérdés:

Kutyusunkat is vinnénk magunkkal. Esetleg van információd, hogy hogyan lehet a tömegközlekedésen utazni vele? (Szájkosár-póráz-jegyár ) /> Nem egy dobermanról van szó, csak egy kis tacsiról, aki nagyon szeret kirándulni! :) Természetesen csak a városnéző (nem múzeum nézegetős) napon vinnénk magunkkal. :)
Tehát kell-e neki külön jegy a Hév-en illetve Nápolyban és mennyibe kerülhet?

Köszönöm!
#139 - Nospapa - 2016.06.13. - 10:48
Sziasztok
Július elején utazunk a fiammal Nápolyba 4 napra. Az egyszerűség miatt szeretnék csatlakozni egy (lehetőleg) magyar helyi idegenvezetőhöz vagy csoporthoz, akik Capriba vagy az Amalfi partvidékére mennek. Nem tudtok ilyenről? Illetve ha Nápolyból Amalfiba induló hajók egyikével (honnan, mennyiért?) mennénk, visszafelé is megoldható ez az utazás? Lenne fél napunk megnézni Amalfit? Esetleg Positanot?
Van ilyen tapasztalatok?
Caprit is meg lehet oldani egy nap alatt oda-vissza hajóúttal?
Köszönöm előre is a segítséget
Zsuzsa
#140 - VZsuzsa - 2016.06.14. - 21:13
Kedves Tibor!

Miért nem érdemes.robogót bérelni Nápolyban?
Csütörtökön utazunk Nápolyba 6 napra.
Úgy gondoltuk a párommal, hogy szombaton Sorrentóba és az Amalfi partra motoroznánk el, vasárnap meg a Vezuv és Pompei a cél. Válaszuk inkább a tömegközlekedést?

Várom válaszod! Előre is Köszi!

Gyöngyike

#141 - Hadnagy Gyöngyike - 2016.07.19. - 15:59
Kedves Gyöngyike!

Ha sok tapasztalatok van robogózásban/motorozásban, és jók az idegeitek, akkor béreljetek. Azért nem ajánlott, mert a tolvajok célpontjai, ezen kívül az utak az Amalfi-partra szűkek, kanyargósak, robogóval veszélyesek, és a helyiek vezetési stílusa úgy, hogy nem vagy hozzászokva, megdöbbentő.
#142 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.07.20. - 00:50
Kedves Tibor!

Köszi a válaszod!

Még nem foglaltunk robogót,de ezek után meggondoljuk. Nem a közlekedés hanem a tolvajok miatt.
Azért ez a közbiztonság kicsit aggaszt! Pedig már jártunk többször Isztambulban és nem egy helyen az arab világban is. Ott én mindig biztonságban éreztem magam. Meg Ázsiában is.
Az Amalfi part felé is rossz a közbiztonság? Gondoltuk motorral rugalmasabbak lettünk volna. A párom szeretett volna az Istenek ösvényén túrázgatni egy kicsit én meg strandolni közben.
Először megnéznénk Sorrentot aztán még pár másik települést és ami még belefér, talán még Amalfiig is eljutunk. Mit javasolsz mi az amit semmiképpen ne hagyjunk ki arrafelé?
A Smaragd Barlangot szeretnénk inkább megnézni,mert állítólag a Kék Barlang egy nagy lehúzás. Caprin sem érdemes motort bérelni?
A hotelünk éjszakára zárt helyre tudná rakni a robogót,de vajon nappal hol lopják nagyon?
Ha mégis a tömegközlekedést választjuk és Sorrentóba a kora reggeli vonattal elindulnánk meddig juthatunk.
Néztem az általad feltöltött menetrendet Sorrento és Amalfi között,elég sűrűn járnak a buszok. Pontosak?
A buszvezetőnél is lehet jegyet venni rájuk vagy ha nem akkor hol? Főleg hétvégén?

Bocsi a sok kérdésért!

Szép napot!

Gyöngyike
#143 - Hadnagy Gyöngyike - 2016.07.20. - 14:36
Szia Tibi!

Párommal szerdán utazunk Nápolyba, majd 3 nap után Maiorira. A tervezésben nagyon sok segítséget nyújtott az oldal, nagyon köszönjük!
Két kérdésünk volna hozzád: Legkönnyebben hogyan jutunk Nápolyból Maiorira? (Csak Sorrento és Amalfi átszállással lehetséges?)
Valamint, itt találtam az "Istenek útja túra utat, amin szeretnénk végigmenni, de oda feljutni hogyan lehetséges?
Előre is nagyon köszönjük a válaszod!
Ildikó
#144 - Ildikó - 2016.07.24. - 16:02
Kedves Tibor, Tudnál abban segíteni, hogy a Via Ventaglieri-re hogy tudnák eljutni a reptérről? Illetve ha az ember autót bérelne, akkor azt érdemes előre lefoglani vagy inkább ha már ott vagyunk (és ebben az esetben hol). Nagyon-nagyon köszönöm!
#145 - Judit - 2016.07.31. - 08:50
Kedves Judit!

Alibus-szal Centrale vasútállomásig menjetek, onnan L2 metróval Montesanto állomásig, majd rövid gyaloglás: https://goo.gl/maps/FWhGwHmdXbA2
A helyszínen is biztos tudtok bérelni, de nincs tapasztalatom a konkrét cégekben, stb.
#146 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.08.01. - 00:47
Pár hasznos információ: Minket Nápoly igazán nem érdekelt (kövezzenek meg), de azért átautóztunk, mert Pompei Scaviban laktunk. A külváros nagyon félelmetes, egy percre sem szerettem volna kiszállni az autóból...
Sorrento-Capri 1 napos program, más nem fér bele, mi egy 4-5 órás hajóúton voltunk (részletes leírás ott)
Kocsival mentünk a Vezúvra. Csak a buszokat engedik a bejárathoz, a kocsival érkezőket 1 km-re a bejárattól megállítják és ott kell parkolni, és személyenként 1 euróért felviszik a bejáratjoz (lefelé is 1 euró), lehet gyalog is menni, kb. 20 perc. Ide is érdemes reggel vagy késő délután menni és zárt cipő kötelező, mert csak abban lehet menni a köveken.
Sokan ugyanazon a napon mennek Pompeibe, de érdemes erre a 2 gyaloglós programra külön menni. Mi Pompeibe délután mentünk, csak térképpel érdemes menni, ami ingyenes a bejáratnál és minimum 2 órát kell rászánni, de inkább 3-4 et.
Tibcsi, ez a legjobb magyar oldal, köszönöm.
#147 - Agi - 2016.08.01. - 10:19
Kedves Tibor!
Nagyon köszi!!!
Judit
#148 - judit - 2016.08.01. - 16:29
Kedves Ági!

Köszönöm a hasznos beszámolót a látogatók nevében is itt is, és a többi oldalon is!
#149 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.08.04. - 02:08
Kedves Tibi! Úgy látom a hozzászólások között, hogy mindenhol felnőtt és fiatal,18-25 év közötti korosztály van feltüntetve a belépőknél és az ArteCardnál. Az lenne a kérdésem, hogy a 17 éves fiamra milyen utazási és belépő árak érvényesek. Ha magamnak megveszem a 3 napos kombinált kártyát, neki mit érdemes vennem? Válaszod előre is köszönöm!
Üdv: Márti
#150 - Márti - 2016.08.08. - 22:43
Kedves Márti!

18 év alatt sokszor ingyenesek a belépések, ezért is nincs 18 év alatti Artecard, nem éri meg általában csak az utazás miatt. Itt az oldalon is fel vannak tüntetve a 18 év alatti belépők, és ingyenességek. Utazási kedvezmény ugyanakkor nincs 18 év alatt.
#151 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.08.10. - 01:51
Sziasztok! Szept.18-an megyünk hajóval. Ott kezdünk. Rövid időnk lesz,kb 6 óra. Nem vagyunk múzeumosok, ezért az annyira nem érdekel. Mit érdemes mindenkèpp megnèzni,ès milyen sorrendben. Köszi Tamás
#152 - Gálovits Tamás - 2016.08.14. - 22:43
Szia!

Attól függ titeket mi érdekel, a leírásban megtalálod a legjobb programlehetőségeket, a Nápoly térkép alatt pedig látszik a látnivalók egymáshoz való elhelyezkedése. Múzeumokon kívül érdekes pl. a Bourbon-alagút, a Spaccanapoli vagy a Castel dell'Ovo.
#153 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.08.15. - 18:29
Szia Tibi!
Köszi a választ! Még egy kérdésem lenne: hogy jutunk el a reptérről a Fuorigrotta városrészbe, Viale Augusto, 42 címre.
Köszönöm: Márti
#154 - Márti - 2016.08.21. - 22:09
Szia Tibi!

09.24-én repülünk párommal Nápolyba és a Hotel Fiorentinában szállunk meg. Azt szeretném kérdezni, hogy Pompeii-be milyen utazási formát javasolsz, ill. honnan? A Vezúv is tervben van, ugyanaz nap látogatnánk meg, ha már egy irányban van... Ugyanígy a belvárosba is mit javasolsz a hoteltől?

Válaszod köszi előre is!

Üdv,
Norbi
#155 - Norbi - 2016.09.05. - 15:25
Szia!

A bevezetőben leírtak alapján, Circumvesuviana vonattal lehet eljutni Pompeijbe, és a Vezúvhoz, a P. Nolana vagy Garibaldi vasútállomásról. A Vezúvhoz a Ercolano Scavi, míg Pompejihez a Pompei Scavi megállóhelyen kell leszállni. A Vezúvhoz az Ercolano Scavi vasútállomástól még tovább kell menni busszal, és a buszút után pedig még 40 percet kell gyalogolni. A kettő összekötése esetén Pompeji vasútállomásától busszal lehet eljutni a Vezúvhoz. Lásd még a 127-es hozzászólást is.

A belvárosba (ha a Corso Secondiglano alatti Hotel Fiorentináról van szó), például a szállodához nagyon közel:
https://goo.gl/maps/kR7DUmt8jPL2
van egy buszmegálló, onnan R5 busszal Piazza Garibaldiig, ahol át kell szállni egy másik buszra, vagy akár metróval, attól függően, pontosan hova mennétek.
#156 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.09.06. - 01:51
Kedves Tibcsi,
nagyon sok hasznos információt találtam az oldalon, de lenne egy kérdésem: találtunk egy oldalt, ahol 22 euróért hirdetnek Vezúv-túrát - oda busszal Pompejiből, a Vezúvon egy órás séta, majd a busszal vissza. Szerinted megéri? Ahogy látom, sima menetrend szerinti busszal is fel lehet menni. Onnan mennyire meredek a felfelé vezető út?
Előre is köszönöm a válaszod!
Gabi
#157 - Gabi - 2016.09.09. - 17:55
Kedves Tibcsi!
Pár nap múlva utazunk Nápolyba.A via Floriaban fogunk lakni az Orto Botanico Hotelben.Tájékoztatnál,hogy hogyan jutunk el ide a Garibaldi térről?Előre is köszönöm válaszod.Rita
#158 - Forgó Rita - 2016.09.11. - 08:32
Kedves Gabi!

Mindkét esetben szükség van gyaloglásra, szerintem ugyanarra a gyaloglásra. A gyalogút felfele megy, de nem annyira meredek.


Kedves Rita!

202-es vagy 203-as vagy 254-es busszal Garibaldi-carlo III megállóig, majd gyalog: https://goo.gl/maps/Ksw2QfHWs3v
Vagy busz helyett végig gyalog, a Piazza Garibaldiról, Corso Garibaldin indulva, kb. 20 perc a szálloda.
#159 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.09.11. - 23:22
Köszönöm.Rita
#160 - Forgó Rita - 2016.09.13. - 07:54
Szia Tibi!

Azt szeretném kérdezni, hogy a 3 napos Artecard Campania az 3 napot fed le, vagy 72 órát?
Köszi szépen előre is!

Fru
#161 - Fru - 2016.09.18. - 17:50
Szia!

Az első érvényesítéstől számított 3. nap éjfélig érvényes, tehát 3 nap, nem pedig 72 óra.
#162 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.09.19. - 02:21
Kedves Tibi!
2016.10.06 dél körül érkezünk Nápolyba ahonnan vasárnap késő délután megyünk Rómába. Még nincs szállásunk, mert egyedül nehéz dönteni . Nem vagyunk már fiatalok, férjemmel ketten megyünk ez idő alatt sok mindent szeretnénk látni. Kérdéseim:
1. Tudna olyan szállodát javasolni ami kedvező elhelyezkedésű biztonságos?
2. Szállás Nápolyban vagy másutt legyen esetleg Sorrentóban
3.Mi az amit feltétlenül látni kell
Kérném, ha van lehetősége, ideje gyors válaszra segítsen, mert félek, hogy kifutok az időből
Üdvözlettel:éva
#163 - Brigovácz Éva - 2016.09.24. - 15:08
Szia Tibi!

Nekem az lenne a kerdesem, hogy a repterrol, hogy tudnek eljutni a szallasomra /Hotel Virgilius Bilia/ - Via G. Piaca2-16., Central Station Napoli, 80142

Valaszod es segitseged elore is nagyon koszonom!

udv. Adel
#164 - Takacs Adel - 2016.09.25. - 12:46
Kedves ÉVA!

Nem tudok sajnos konkrét szállást javasolni, ahhoz nekem is át kéne nézni most az egész kínálatot, a szállások értékelését érdemes mindig megnézni, hogy biztonságos környéken van-e, mit írnak róla.
Szállások például:
http://www.booking.com/searchresults.html?city=-122902&aid=338579

http://www.hotelscombined.com/HU/Place/Naples.htm?a_aid=9088&label=napoly

Hogy Nápolyban vagy Sorrentóban legyen-e a szállás, attól függ, mi a cél, nápolyi városnézés, vagy Sorrento és a környéke, a karakterük is teljesen más, Nápoly egy nagyváros, Sorrento pedig egy nyugodtabb tengerparti település.

Hogy mi az, amit látni kell, ami Önöket érdekli, pl. természet, vagy múzeumok, itt a weboldalon leírásra kerültek a nápolyi látnivalók, ill. ott van még pl. a környékén a Vezúv, Capri, Pompeji, a Sorrento, Amalfi oldalon pedig az Amalfi-part látnivalói.


Szia ADÉL!

Alibus-szal Centrale állomásig, majd onnan gyalog közel van a szállás: https://goo.gl/maps/J6FYcbZnVfy
#165 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.09.25. - 23:42
Kedves Tibcsi!
Két kisgyerekkel megyek látogatóba egy kolostorba, ami a nápolyi dóm közelében található. Azt javasolták, hogy a repülőtérről taxival menjek oda. Tényleg ez a legjobb megoldás? Megbízhatóak a taxisok?
Másik kérdésem, hogy azzal riogatnak, hogy nem biztonságos Nápoly, ne menjek ki az utcára. Ez csak nem igaz?
Válaszod előre is köszönöm: Orsi
#166 - Orsi - 2016.10.04. - 21:52
Orsi,tapasztalatom szerint semmivel sem veszélyesebb város Nápoly mint bármelyik másik nagyváros.Nappal bátran lehet mászkálni a legtöbb helyen,de a spanyol negyedbe én se mentem be,azt kerüld el.Hivatalos informácioként azt kaptuk hogy sok a zegzugos hely és könnyen eltévedhetsz...
Egyébként nyüzsgő klassz hely,kicsit koszos,de nyugodtan lehet sétálgatni.
#167 - tomttom - 2016.10.10. - 11:28
Kedves Tibcsi,
Köszönöm a választ. Spanyol negyedet kerülni fogom.
Már nagyon várom, izgalmas lesz.
#168 - Orsi - 2016.10.12. - 21:25
Hát,én nem Tibcsi vagyok,hanem csak egy látogató de szívesen válaszolok ha tudok.Biztos izgalmas és emlékezetes emlék marad,jó értelemben.:-)
#169 - tomttom - 2016.10.14. - 15:30
Sziasztok,

mi végigmásztuk a spanyol negyedet, a tengerpartról így mentünk át a San Elmóig, izgis hely, igaz nem tudtuk, hogy veszélyes :)
Holnap reggel megyünk másodszor!
Kösz a tippeket!
#170 - Péter - 2016.10.17. - 23:49
Kedves Tibcsi. Azt nem talaltam a leirasban, vagy csak nem vettem eszre, hogy a San Gregorio Armeno vagy a Spaccanapoli vagy a Via Francesco Caracciolo utcakhoz hogy lehet eljutni? Megy oda metro is? Koszi
#171 - Dóri - 2016.10.18. - 14:30
Kedves Tibcsi!
Egy hét múlva megyünk a férjemmel Nápolyba (csütörtöktől keddig). Két dolgot szeretnék megkérdezni.
1: A reptérről hogyan jutunk el a szálásunkra alibussal (Vico Vetriera 12, Chiaia, Napoli, 80132, Olaszország)
2: Milyen tömegközlekedési jegyet érdemes venni, az artecardon kívül. Nekünk van ingyenes múzeumi kártyánk és így már nem éri megvenni az artecardot. Természetesen szeretnénk megnézni Pompeit és a Vezúvot is. Nagy valószínűséggel nem egy napon. Láttam, hogy írta hogy létezik egy 7 napos bérlet de számomra nem volt egyértelmű, hogy csak hétfőtől vasárnapig jó vagy az érvényesítésétől 7 napig.

Segítségét előre is köszönöm!

üdv.: Szilvia
#172 - Szilvia - 2016.10.19. - 19:29
Szia Tibi!
5 napra utazunk Nápolyba 2f+2gy(10 és 13 éves).Szeretnénk váltani Artecardot a régióra utazással együtt.
Kérdezném,hogy a reptéren lehet-e váltani és a gyerekere kell-e?
Erre nem találtam utalást.
Általában a gyerekeknek meddig ingyenes az utazás?
Van-e belőle 7 napos utazással együtt vagy érdemes lehet 2*3 naposat váltani ha sok felé megyünk?
Kérdezném még mit javasolsz a Vezuv túrára mint legolcsóbb,legjobb megoldásnak?
Előre is köszönöm a válaszod!
Csaba

#173 - Csaba - 2016.10.21. - 12:59
Kedves DÓRI!

Attól függ honnan jutnál el ezekre a helyekre. A San Gregoiro Armanohoz legközelebbi metrómegálló a Dante, 1 km-re, míg a Spaccanapolihoz ugyanez, 700 m-re, a Via Francesco Caracciolóhoz pedig a Mergelina metróállomás van legközelebb.


Kedves SZILVIA!

Elnézést, de nem tudtam néhány napig nézni a hozzászólásokat, ha aktuális, még írj!


Szia CSABA!

Gyereknek nem kell Artecard Campania, mivel 18 éven alul ingyenesek vagy kedvezményesek a belépők. A reptéren elvileg megvehető az érkezési részen lévő Viaggi Dusila utazási irodában. 6 év alatt ingyenes a tömegközlekedés elvileg, bár hivatalos infóm nincs róla.

A 7 napos Artecard Campaniából nincs olyan, ami tömegközlekedést is tartalmaz. Vezúvra a legolcsóbb Circumvesuviana vonattal.
#174 - Tibcsi (utazas-nyaralas.info) - 2016.10.27. - 10:33
Szia!

Januárban futballmeccsre megyünk, sokszor voltam már Nápolyban, de még a San Paolo stadionnál nem jártam, azt tudom, hogy a 2-es metró vonalán a Campi Flegrei megállónál kell leszállni, ezzel nincs is gondom, a problémám, hogy a meccs este 20:45-kor kezdődik, és ha két órát számolok, akkor 22:45-kor ha vége van, hogyan jutunk vissza a Garibaldi-ra, mivel a szállásunk a közelében lesz. A nápolyi közlekedési oldalon a metró utolsó indulása 22:15, ez nekünk már nem optimális, mert a meccsnek még nem lesz addig vége, esetleg ilyenkor, ha meccs van akkor létezik esetleg kiegészítő éjszakai járat esetleg, vagy van valamilyen más alternatíva?

A választ előre is köszönöm!

Pál
#175 - Pál - 2017.01.01. - 19:57
Szia! Nagyon jó az oldal a tavalyelőtti Római útnál is nagy hasznát vettem . Tavasszal március 4-7 - ig utazunk Nápolyba sajnos nem olyan letisztult mint Róma volt .Ami biztos Pompeji és a Vezúv jó lenne még Positano . Nézegettem hogy megérné -e az Artecard Compania ? Jó lenne egy összefoglaló hogy mit érdemes , és kell megnézni Nápoyban . Szállásunk a Vergilius Billia ami közel van a pályaudvarhoz , nem kértünk transzfert . Segítséget szeretnék kérni ennek a szűk 4 napnak a megszervezéséhez köszönöm Éva
#176 - Gyurika Andrásné - 2017.01.09. - 15:19
Név
E-mail (nem jelenik meg)
Hozzászólás